Rubint Réka betegsége napok óta sokkban tartja az országot. Az egyik legfittebbnek tartott sportember ritka rákbetegséggel küzd. Bár csak néhány napja tárta az igazságot az ország elé, a valóságban már évek óta küzdött a gyilkos kórral: még legkisebb fia előtt sem fedte fel az igazságot. Schobert Norbival közös két nagyobb gyermeke azonban végig mellette állt. Most elmondták, ők hogyan élték meg ezt az időszakot.

Schóbert Lara és Schobert Norbi Jr. a Tények Pluszban szólalt meg először Rubint Réka rákbetegségéről és arról, hogyan szereztek tudomást erről.
„Lehívott minket a nappaliba és elmondta, hogy mi is ez valójában…” – kezdte a fitneszedzőként szülei nyomdokaiba lépő Lara. „Rájöttünk, hogy most fel kell nőni. Hiába voltam én 19, Norbi 17 éves… Olyan volt, mintha az ember alól kihúznák a talajt. Brutális bizonytalanság, miközben egy beteg embernek arra van szüksége, hogy támogatást kapjon. Anyával sokat beszéltünk arról, hogy ez a betegség a negatív energiából táplálkozik. És legyen akárhány éves az ember, ez a legnehezebb, nekünk rohadtul erősnek kellett maradnunk, hogy azt mutassuk Anyáéknak, hogy itt vagyunk” – tárulkozott ki Rubint Réka és Schobert Norbi lánya. „Nekem azért voltak rémálmaim, rettenetesen rossz gondolataim, hogy mi lesz ha… De erős támasznak kellett maradnunk” – nyugtázta.
Testvére, Norbi hozzátette:
„Persze Apa is ott volt, de nekünk Anya volt a nagybetűs ember, a támasz.”
A testvérek elárulták, Rubint Réka nemcsak az ország előtt, hanem legkisebb gyermeke, az akkor 11 éves Zalán előtt is titokban tartotta a betegségét. Schobert Norbi Jr. a Tényekben elmondta:
„Zalánra fordítottam a legtöbb figyelmet, ő még kicsi volt, 11 éves és nagyon érzékeny, ami nem baj. De tudtam, hogy nekem kell óvnom a kis lelkét. Mindent megtettem azért, hogy ő erről ne szerezzen tudomást, és a lehető legboldogabb lehessen, hogy nehogy ő is úgy élje át ezt, mint mi. Egészen 2025 október-novemberéig nem mondtuk el neki, közben anya fokozatosan csepegtette neki azért ezt.”
Volt egy pont, amikor már előtte sem tarthatta titokban: egy új gyógyszer borzasztó mellékhatásokkal járt, amit nem lehetett leplezni.
„Aztán elmentünk Santorinire nyaralni, ahol anya nem tudta nem mutatni, hogy baj van. A gyógyszer mellékhatása az volt, hogy akkora fekélyek keletkeztek a szájában, hogy az ember ujja belefért…” – mesélte elkeseredve Norbi, Lara pedig hozzátette:
Üvöltve sírt, egy hétig nem tudott enni, próbálta vigasztalni Zalánt, de közben zokogott. Életünk legrosszabb nyaralása volt.
Jószívű édesanyjuk mindig mindenkit maga elé helyezett, a betegséget pedig jelnek is tekinti arra, hogy ideje magával is foglalkozni, Lara elismerte:
„Rubint Rékát nem lehet máshogy megállítani, csak ilyen drasztikus dologgal sajnos.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.