Hatalmas az öröm Bacskai Balázs családjában, szerettei már nagyon várták haza. Na, meg az Exatlon Bajnokában is erős volt már a honvágy, sose gondolta volna, hogy felesége, gyermekei hiánya így össze tudja törni. De most már újra együtt vannak, a sportoló ráadásul a vártnál kicsit hamarabb érkezett.

Két hét alatt másodjára is párbajra kényszerült az olimpikon ökölvívó. De míg az elsőt hősiesen megnyerte, a másodikon már egy pontot sem tudott hozni, így Bacskai Balázs Exatlonjának vége lett. A nagy harcos kiesése után már újra tudott szívből nevetni, mert tudta, várja haza a családja.
„Most már nagyon jól vagyok, hogy újra együtt a család” – kezdte boldogan a Borsnak az Exatlon hatodik kiesője, akit felesége sosem látott olyan érzelmesnek, mint a műsorban.
Ráadásul egy kis cselhez folyamodtam, becsaptam a páromat, megkértem a hazautamat intéző Ricsit, hogy ne küldjék el neki, mikor érkezem Budapestre, mert meglepetés akartam lenni. Így amikor Svájcban landoltunk, akkor felhívtam, hogy este nyolcra jöjjön ki értem a reptérre. De én már délután kettőkor landoltam és rohantam haza, sikerült halkan belépnem az ajtón, így a feleségem megijedt tőlem, éppen panírozott, meg palacsintát sütött, hogy a kedvenceimmel várjon haza. Nem hitt a szemének, hatalmas volt az öröm, hogy újra megölelhettük egymást. A fiam még aludt, amikor felkelt, kicsapta az ajtót, berohant a nappaliba, annyira örült, hogy csak ugrált, tapsikolt, le sem lehetett lőni, annyira extázisban volt, nagyon klassz nap volt! Balázsnak szombaton volt a harmadik születésnapja, el se hittem, hogy odaértem és együtt ünnepeltük, szuper volt!
- mesélt a hazaérés eksztázisáról Balázs. A csapattársak által csak Benjinek hívott sportoló felesége korábban mondta lapunknak, hogy amióta együtt vannak, még nem voltak távol egymástól három napnál többet. De a családapa mégsem gondolta volna, hogy szerettei hiánya ilyen hamar megtöri.
„A párom mondta, hogy a kommentek közt volt olyan, hogy tudtam mire vállalkoztam, hogyhogy ennyire hiányzott a családom és miattuk direkt feladtam a párbajon, ahol végül kiestem. Persze tudtam, hogy mit vállaltam, azt is tudtam, hogy nehéz lesz a szeretteim nélkül. Tényleg hiányoztak, mindenki tudta, hogy ez a gyenge pontom” - vallotta be őszintén a családapa, aki hozzátette:
Ha tőlem elveszik a meleg vizet, nem kapok kaját, vagy a rosszabb körülmények közt vagyunk, az nem tör meg! Nem lehettek nálunk a személyes tárgyaink és a videóüzeneteket sem sikerült megnyernünk, nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar megtör. Bevallom, nem így terveztem, azért ennél tovább terveztem versenyben maradni, szó sincs arról, hogy feladtam volna! Persze nem én voltam a legügyesebb, teljesen komfortzónámon kívül volt, de igyekeztem. Nem azért játszották le nekem a Himnuszt, mert feldobtam a karikát. Úgy fogalmaznék, azért voltak jó pillanataim is. És annak is örülök, hogy mindig önmagamat adtam és Dominikán is azokat az értékeket képviseltem, mint itthon! Úgy vágtam bele, hogy mindent megteszek, ami tőlem telik, nekem minden nap ajándék volt. Csak jól akartam érezni magam, jól el is fáradtam, meg is sérültem, minden bajom is volt, de amit tudtam, kimaxoltam!

„Biztosan nélkülem is boldogulnak. Mert össze voltunk zárva, de azért ennél több kell, hogy egymás életére nagyobb hatással legyünk. Öt hetet voltam bent, persze kialakulnak kötődések, meg figyelünk egymásra. Megkönnyeztük, ha valaki kiesett közülünk, de mindenki tudja, hogy miért van ott, meg azt is tudjuk, hogy szép lassan fogynak az emberek és egyéni játék jön. Mindenkinek megvolt a maga szerepe, ha nem is én voltam az apuka, de sokszor meghallgattak, próbáltam a csapatot doppingolni. De sokszor megkaptam azt is, hogy örülnek, amiért olyan őszinte vagyok, csomó olyan dolgot ki mertem mondani, amit mások nem! A korom, az élettapasztalatom miatt nem volt bennem az, hogy mondjuk egy huszonéves lánynak ne merjem elmondani, amit gondolok. Ha ezen valaki megsértődött, az szíve joga, de én azt gondolom, hogy ebben a versenyben is előrevisz az őszinteség! Szóval hajrá, Bajnokok!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.