Hétvégén jelent meg a Tankcsapda korábbi gitárosa, Sidlovics Gábor új zenekarának, a Siddhinek az első hivatalos dala, A test kihűl. A Tankcsapda rajongói már nagyon várták, hogy kedvencük mikor jelentkezik egy új szerzeménnyel. Sidivel beszélgettünk a még ropogós dalról, az új bandáról és arról is, hogy számára a kilépés olyan volt, mint amikor egy házasság ér véget.

Tavaly március 5-én jelentette be a debreceni banda és Sidlovics Gábor, hogy 13 év után külön utakon folytatják. Azóta nagyon sok minden történt: a Tankcsapda új gitárossal bővült, Sidlovics Gábor pedig új zenekart alapított. Persze ez csak leírva ilyen egyszerű, Sidi korábban elárulta: zenekari és személyes ellentétek is voltak közte és Fejes Tamásék közt.
„Mire meghoztam a döntést, addigra én ezt már magamban lezártam, elengedtem. Mert ezt nálam két év gondolkodás előzte meg” – vallotta be őszintén a Borsnak Sidi. - „Ez életem egyik legnagyobb dolga volt, olyan volt, mint egy házasságból kilépni! Egyik héten úgy éreztem, mennem kell, utána, hogy csak meg lehet ezt oldani. Aztán megint, hogy elég volt, aztán jött egy koncert, éreztem a rajongók szeretetét, megint visszakoztam.”
De így utólag visszagondolva nagyon jókor jött, hogy még a kilépés előtt elvállaltam a boxos műsort. Az életemet mentette meg abban a fél évben, olyan szinten átmosta az agyamat, elvitte a fókuszt a kilépésről, hogy mi lesz, reggeltől-estig edzettem. Tiszta lappal tudtam utána folytatni. 13 évről beszélünk, az identitásom része lett a zenekar. Én voltam Sidi a Tankcsapdából, ezt le kellett zárni, voltak nehéz pillanatok, mert én mindennél jobban szerettem a Tankcsapdából a színpadot és a közösséget, ezt letenni, elengedni de a háttérben voltak köztünk problémák. Ez életem nagy főpróbája volt, hogy gyerünk Sidi, meg tudod csinálni? Megtettem, és így végre nyugodt vagyok, jól érzem magam. Kevesen értették meg a döntésemet, hogy kilépek egy ilyen egzisztenciából. De az, hogy reggel hogy tudok a tükörbe nézni, fontosabb, mint a pénz. Az új gitárosnak, Vörös Attilának gratuláltam, de én az utolsó közös koncert óta Lukács Laciékkal nem beszéltem!

Sidi azt mondja, decemberben már stúdióba vonult, már öt dal fel is van véve, még négyet felvesznek és kész is a lemez.
„Mikor vége lett a műsornak, akkor indult bennem újra a lelkesedés a zenélés iránt, amit korábban annyira imádtam csinálni. Megint úgy éreztem magam, mint régen! Életember először, mint énekes frontember vagyok a zenekarban, eddig csak háttérvokáloztam. De most énekes is vagyok, csináltam egy csomó vaktesztet, az első felvett dalt úgy mutattam meg ismerősöknek, hogy nem árultam el, én énekelek. Én írtam a zenét, szöveget is, pontosabban egy dal lesz, amit nem. Nem vagyok egy Pavarotti, de azt tudom hozni, amit ez a zene igényel” – magyarázta Sidi, aki azt is elárulta, milyen típusú dalokkal rukkol elő új zenekara. – „Személyes, szövegcentrikus dalok, mivel engem mindig érdekeltek a lélek bugyrai, mindent kiírok magamból, egészen mélyre le tudok menni a saját bugyraimba. Néha meg is kérdezik a hozzám közelállók, hogy minden rendben velem, járok terápiára? De ezek csak dalszövegek, de nyilván saját történeteimből születnek. A test kihűl is ilyen, arról szól, amikor az ember számot vet az életével, mit csinált, mit rontott el, persze nem kell elveszni a múltban, én sem teszem, de a rossz döntésekből tanulni kell, ez a feladatunk itt a Földön.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.