Régi titkokról rántotta le a leplet a Tankcsapda új gitárosa: Vörös Attila láda tetején aludt a koncerteken

Fejes Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 19. 12:45
Vörös Attila már kicsi korától járt a legendás magyar rockbanda koncertjeire. A gitárklasszis most olyan titkokat árult el a Tankcsapda két oszlopos tagjáról, amikre már ők maguk sem emlékeztek. Mókásra sikerült az első közös sajtótájékoztató.

Sidi”, vagyis Sidlovics Gábor szinte napra pontosan egy éve lépett ki a Tankcsapdából. A legendás zenekar tagjai nem estek kétségbe és nem is kezdték el azonnal keresni a gitáros utódját. Tavaly profi pergetők váltották egymást a bulikon. Köztük volt az ország talán legképzettebb gitárosa, Vörös Attila is, aki végül „megragadt” a bandában. Hivatalos tagként először a Bamako-ralin mutatkozott be, ahol egy fergeteges koncertet adott a Tankcsapda, szó szerint a sivatag közepén.

Vörös Attila már kisfiúként is a Tankcsapda körül mozgott
A közelgő arénakonceerten már Vörös Attila penget a Tankcsapdában (Fotó: Tumbász Hédi/Bors)

Megvolt a megújúlt Tankcsapda első, közös sajtótájékoztatója

  • Világklasszis bandák után állapodik meg Vörös Attila
  • Lukács Laciék nem siették el a döntést
  • Fejes Tamás emlékeit is felfrissítette a Tankcsapda új gitárosa

Vörös Attila: „Egyszerre dolgozik bennem a jóleső nyugalom és a jóleső izgatottság” 

Lukács Laci, Fejes Tamás és Vörös Attila első közös sajtótájékoztatójukon meséltek az eddig együtt megtett rövid útjukról és a messzi mulattba nyúló ismeretségükről. „Kicsit olyan megélés ez, mintha minden megváltozott volna, de közben semmi sem változott. Egy folyamat részesei vagyunk most. Folyamatosan ismerjük meg egymást és folyamatosan jönnek a feladatok.”

 Gyakorlatilag minden nap van valami feladat, ami leköt, szóval nem igazán van idő hátradőlni.

 „Egyszerre dolgozik bennem a jóleső nyugalom és a jóleső izgatottság” – kezdte a Tankcsapda Bamako-ralis élménybeszámolója után Vörös Attila, akit nyugodt szívvel nevezhetünk gitárvirtuóznak is. 

A Tankcsapda közelfő lemezén is játszik Vörös Attila
A Tankcsapda frontermbere elárulta, már elkészült a banda következő lemeze (Fotó: Tumbász Hédi/Bors)

Lukács Laci: „Tudtuk, hogy ez a folyamat nem tarthat örökké”

A banda új tagjától ezután az érces hangú énekes vette át a szót és mesélt kicsit a nagy egymásra találás folyamatáról. „Nem volt itt kiválasztási rendszer. Amikor gitáros nélkül maradtunk, Tomi javaslatára nem kerestünk azonnal valakit. Inkább ismerős, gitáros srácokkal kezdtünk el turnézni a tavalyi évben. Olyanokkal, akikről tudtuk, hogy kiváló zenészek és emberek is. Ennek a csapatnak volt a része Attila is. Közben pedig így csináltunk egy komplett lemezt, ami idén ősszel jelenik meg” – kezdte a Tankcsapda új korszakának történetmeséjét Lukács Laci. „Persze azt is tudtuk, hogy ez a folyamat nem tarthat örökké és előbb, vagy utóbb döntést kell hoznunk, vagyis kell választanunk a zenekarba egy gitárost, akiről azt gondoljuk, hogy hosszú távon a lehető legjobb lesz.”

Valamikor az előző év végén beszéltünk Attilával arról, hogy ha érdekli őt a lehetőség, akkor gondolkodjunk el a közös jövőn.

 „A döntést pedig mindhárman januárban hoztuk meg” – mesélt az új tag kiválasztásának folyamatáról a legendás zenekar frontembere.

KRD_20260216_Lukacs_Laci_Fejes_Tomi__elkeszult atalakitott _Sprinter_HAON_ (14)
A Tankcsapda két oszlopos tagja nemrég tért haza a Bamako-raliról (Fotó: MW)

Az utóbbi 10 évben én főleg külföldi zenekarokkal turnéztam”

De hol volt, vagyis merre zenélt eddig a Tankcsapda legfiatalabb és legújabb tagja? „Jelentős mértékben új helyzet ez, hiszen az utóbbi években több zenekarban is megfordultam, de jellemzően mint session zenész, miközben azért voltak saját kis dolgaim is. Ilyen szempontból nagyon izgalmas és nagyon új is nekem, hogy újra tag vagyok egy zenekarban. Utoljára a Leander-Rising volt az a banda, ami funkcionált, lemezeket adott ki és benne voltam teljes jogú tagként. Az utóbbi 10 évben én főleg külföldi zenekarokkal turnéztam” – mondta a MOL Campuson tartott sajtótájékoztatón a Tankcsapda új gitárosa, akiről az is kiderült, hogy már egy ideje ráunt a világsztár bandákkal való, folyamatos, Föld körüli utazgatásra, így éppen jókor jött számára az ajánlat, hogy gyökeret eresszen Magyarország legsikeresebb hard rock bandájában.

 Tankcsapda sajtótájékoztató 2026.03.17
Vörös Attila elmesélte, hogyan ismerte meg a Tankcsapda tagjait (Fotó: Tumbász Hédi/Bors)

A Tankcsapda dobosa már nem emlékszik: „Tomi, nagyon hamar és nagyon alaposan berúgott”

Bár Vörös Attila még csupán három éves volt, amikor a Tankcsapda megalakult, az ismeretség korántsem új keletű, hiszen a gitárfenomén szó szerint a zenekar mellett cseperedett fel és fertőződött meg a keményebb rock műfajával. Erről Fejes Tamás mesélt a sajtótájékoztatón.

 Attila édesapjával dolgoztunk együtt. Ő gyártotta nekünk a mörcsöket. Egyik alkalommal, amikor éppen jött elszámolni, őt is magával hozta. 

„Ez volt az a nap, amikor egyébként alaposan össze is vesztem a faterjával valamin. Szóval ez volt az első benyomása rólunk” – idézte fel nevetve a zenekar dobosa, aki egyébként tévedett. Ami nem csoda, hiszen a valódi első találkozásra ő nemigen emlékezhetett, hiszen… „Félrebeszél, hiszen róla az első benyomásom egy Iron Maiden koncerten alakult ki bennem. Igaz, ő ezt nem szereti hallani, de akkor is elmesélem. Tomi, aki akkor került be a zenekarba, apu, egy közös barátunk és én együtt mentünk el a Kisstadionba. Tomi, nagyon hamar és nagyon alaposan berúgott. Előtte, de talán azóta sem láttam annyira részeg embert. Gyakorlatilag végigaludta az egész koncertet. Szóval, így ismertem meg őt. Lacit pedig tízéves korom óta ismerem, hiszen gyakorlatilag egy rack-láda tetején ülve néztem mindig. Sőt még aludtam is ilyenen egy-egy Tankcsapda koncert után, mivel apukám rendszeresen vitt magával a bulikra” – mesélte Vörös Attila, aki hamarosan a tényleges és szó szerint vehető nagyközönség előtt is bemutatkozik, mint teljes jogú zenekari tag, hiszen a Tankcsapda március 28-án, 9 év után tér vissza a Papp László Budapest Sportaréna színpadára.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.