Serleg Albert végre megtörte a csendet: "Ha feljönnek a régi dolgok, depressziós leszek!"

Serleg Albert
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 18. 18:00
Sokáig csak egy kapcsolat miatt beszéltek róla, most azonban teljesen új irányt vett az élete. Serleg Albert végre megmutatná, ki is ő valójában.

Serleg Albert neve az elmúlt években leginkább Opitz Barbi mellett került a címlapokra, a fiatal férfi azonban most végleg le akarja vetkőzni az ex szerepét. A közösségi médiában már komoly követőtábort épített ki, a TikTokon rengetegen figyelik, most pedig úgy döntött, hogy belevág abba, amiről gyerekkora óta álmodik. A zene felé fordul, és nem finomkodik, saját történeteit, fájdalmait és megélt élményeit viszi színpadra.

Serleg Albert nem a párjai miatt szeretne a hírekbe kerülni
Serleg Albert Nemazalány lehetséges partnereként került a hírekbe legutóbb, azonban most zenei karrierjével szeretne a középpontba kerülni (Fotó: Serleg Albert / Instagram)

Serleg Albert barátnője mindig érdekli a követőit

Serleg Albert őszintén beszélt arról, mennyire zavarta, hogy hosszú ideig nem a saját teljesítménye miatt szerepelt a hírekben, hanem másokhoz kötötték a nevét.

Még most is, amikor írnak rólam, legtöbbször nem a saját nevemen hivatkoznak rám, hanem hogy valakinek az exe vagyok, ezen szeretnék változtatni. Szeretném, hogy Serleg Albertet ismerjék meg és magamat tudjam adni. Ráadásul nagyon negatívnak tüntettek fel korábban, viszont én már rég kinőttem ezt a dolgot, és szeretném, hogy valójában megismerjenek. Eltelt egy pár év, és mai napig azt látom, hogy Opitz Barbi exeként hivatkoznak rám sajnos

 – mondta lapunknak az influenszer.

A magánélete azóta is foglalkoztatja a rajongókat, nemrég például Nemazalánnyal, vagyis Halastyák Fannival is hírbe hozták, azonban mindezt cáfolni és megerősíteni sem szeretette volna. 

A dalokban meséli el az igazságot

Albert zenei karrierbe kezd, és elárulta, hogy számára a zene nem egyszerű hobbi, hanem egyfajta önterápia is, amelyben végre ki tudja mondani mindazt, amit eddig magában tartott. Nem is titkolja, hogy a készülő dalai mély és sokszor fájdalmas időszakokat dolgoznak fel.

Lesz olyan zene, ami pont ezt az elmúlt pár, nehéz évet fogja körülírni. Ez egy nehezebb időszak volt, amikor nem voltak túl jó cikkek rólam sajnos. Lesz olyan dalom is, ami konkrétan erről fog szólni. Ebben valóban a lelkem lesz, mert nagyon mélyre ások. Viszont amikor ilyen témákat dolgozom fel, az nem könnyű, mert ilyenkor mindig depressziós leszek. Feljönnek a régi dolgok, viszont ezt vállalnom kell. Nincs nehéz időszakom jelenleg szerencsére, inkább saját magamnak okozom, mert nagyon sokat foglalkozom azzal, hogy megismerjem és fejlesszem magam. Amikor szembenéz magával az ember, az mindig a legnehezebb csata, de én minden erőmmel ezen vagyok

– zárta gondolatait.

Azt is hangsúlyozta, hogy nem a botránykeltés a célja, sokkal inkább az, hogy őszintén beszéljen arról, amin keresztülment.

A dalokban benne lesz a múlt, de senkit nem fogok sározni, mert nem az a cél, hogy megbántsak valakit, inkább a saját sebeimet éneklem meg

 – tette hozzá.

Az életében egy új kapcsolat is fontos szerepet játszik, amely segített neki kilépni a korábbi mintákból és elindulni egy másik irányba.

Nagyon sok gát volt bennem korábban, amiben a párom húzott ki és rengeteget segített. Nagyon hálás vagyok neki a mai napig – mondta.

A TikTok már megvan, most jön a nagy dobás

Serleg Albert a közösségi médiában már komoly rajongótábort épített ki, sokan követik és reagálnak a tartalmaira, ami számára egyfajta visszaigazolás is.

Örülök neki, hogy meg tudtam fogni egy közeget. Nagyon szeretem a TikTokot, az volt vele a célom korábban, hogy megismerjenek, és aztán ha bármibe belefogok, például ha kirakok egy zenét, akkor el tudjam érni őket. Rengeteg kis rajongóm van, akik szinte minden videómhoz írnak

– mondta lelkesen.

Serleg Albert Nemazalánnyal került hírbe, egyelőre egyikük sem erősítette meg párkapcsolatukat (Fotó: Facebook)

Bár korábban sok bántást kapott, ma már egészen más a helyzet, de tisztában van vele, hogy a zenei pálya újra felszínre hozhatja a múltat.

Régen rengeteg negatív üzenetet kaptam, és rossz szájízzel mentem ki az utcára, de mára már szinte teljesen megszűntek szerencsére. Ha kijövök majd egy zenével, biztos újra elő fognak jönni a régi dolgok, főleg a téma miatt is. De azt leszögezném, hogy én bántani nem fogok senkit, mert egyszer, ha valakivel boldog voltam, az nem érdemli meg

 – zárta gondolatait.

Serleg Albert most mindent egy lapra tesz fel, és úgy tűnik, készen áll arra, hogy végre ne mások történetének mellékszereplője legyen, hanem a saját útját járja.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.