A Séfek Séfe 7. évadában már eddig sem volt hiány aggasztó és szomorú pillanatokban, hiszen előbb Mikula Patrik, majd Piró lett rosszul a konyhában. Előbbit kórházba is kellett szállítani, még utóbbi csak a csapatfőzést hagyta ki, de az egyéni fordulóra már visszatért. És bár már mindketten sokkal jobban vannak, de sajnos továbbra sem nyugodhatunk meg, ugyanis most Vomberg Frigyes lett rosszul, annyira, hogy nem is tudja folytatni a zsűrizést. Itt van minden, amit eddig tudni lehet.

A Séfek Séfe sztárja rosszul lett a konyhában
A Séfek Séfe mai adásában a versenyzők nem csak a katonai tematikával, hanem azzal is szembesültek, hogy séfjeik most nem csak az egyéni, hanem a csapatfőzésnél sem lesznek jelen. Végül persze az első kétségbeesés után mindhárom csapat kitálalt, és várta az eredményhirdetést, amikor újabb sokk érte őket. Ördög Nóra a három séf helyett csak Krausz Gábor és Tischler Petra társaságában sétált be, ami miatt a pirosak azonnal összenéztek. A műsorvezető pedig sajnos nem tudott nekik megnyugtató hírekkel szolgálni.
Amíg ti a védettségért küzdöttetek, addig Frici sajnos rosszul lett, és a biztonság kedvéért orvoshoz küldtük. Tehát kedves piros csapat, Frici sajnos most nem tud itt lenni velünk és reméljük, hogy minél előbb vissza tud térni a konyhára
– jelentette be Nóri, ami után a konyhában szinte megfagyott a levegő.

„Nagyon-nagyon aggasztó volt egy ilyen hírt hallani, főleg úgy, hogy semmilyen részletet nem tudtunk, csak azt, hogy rosszul van és nem jön közénk. Én nagyon rosszul éreztem magam, és tulajdonképpen abban a pillanatban, így, nem is érdekelt, hogy mi lesz a tányérokkal” – mondta Veégh Attila szomorúan az első döbbenet után.
Ez szerintem megbélyegzi a napunkat. Remélem, hogy mi hamarabb látjuk és meggyógyul
– tette hozzá elkeseredve Molnár Dávid is.

Mivel a pirosak vezérének rosszulléte ellenére az egyéni főzés még hátra volt, így kénytelenek voltak nélküle folytatni a versenyt, úgy, hogy csak Gábor és Petra zsűrizi majd a fogásokat, és dönt a versenyzők sorsáról. És bár egyelőre semmit sem tudni, de Nóri nagyon bizakodó Vomberg Frigyes állapotával kapcsolatban.
„Most sokkoltalak titeket, látom és tudom, de higgyétek el, minden rendben lesz” – próbálta bátorítani a kétségbeesett piros csapatot a műsorvezető.
De, hogy Vomberg Frigyes egészségügyi állapota engedi-e majd, hogy visszatérjen a Séfek Séfe 2026-os évadába, az csak a továbbiakból derül ki.
Séfek Séfe minden hétköznap esténként 20:00-tól a TV2-n!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.