Megrendülten nyilatkozott Pásztor Erzsi a Borsnak, idén már biztosan nem lép színpadra

Pásztor Erzsi
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 17. 14:35
Egy pillanat alatt megváltozott minden egy színházi előadáson, a nézők döbbenten figyelték, ahogy félbeszakad a darab. Pásztor Erzsi rosszulléte miatt kellett leállítani az előadást, a közönség pedig könnyek között reagált. A legendás színművész megszólalt a Borsnak, elmondta, hogyan is érzi magát.

A Szomszédok Janka nénije nehéz helyzetbe került a hétvégén egy előadáson. Pásztor Erzsi váratlanul rosszul lett a színpadon. Az eset mindenkit megrázott, hiszen a közönség egy pillanat alatt szembesült azzal, hogy komolyabb probléma állhat a háttérben.

Pásztor Erzsi rosszul lett a színpadon, egyelőre nem tud visszatérni
Pásztor Erzsi rosszulléte miatt félbeszakadt egy előadás, a nézők vastapssal biztatták a színművésznőt (Fotó: Knap Zoltán)

Pásztor Erzsi rosszul lett

Pásztor Erzsi, a Kossuth-díjas színművésznő, a Turay Ida Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja éppen a Fergeteges látogatás című komédiában lépett színpadra, amikor váratlanul rosszul lett. A 89 éves művésznő többször is kollégái segítségére szorult, ami már a nézők számára is egyértelművé tette, hogy nem egyszerű fáradtságról van szó.

Az előadást végül fél órával a tervezett befejezés előtt meg kellett szakítani. A közönség hosszú percekig tapsolta a színésznőt, sokan meghatódva, könnyekkel a szemükben. Egy ilyen pillanat nemcsak egy előadás végét jelenti, hanem azt is, hogy egy legendás művész egészsége került veszélybe, ami mindenkit megrendített.

hot! magazin, hétfői feltöltések, címlap
ADRIÁN
Bangóék
Mikulás extra
NIKI
Harry és Meghan
Pásztor Erzsi 
EDINA
Falusi Mariann
Pásztor Erzsi lánya segítségére szorul a nehéz pillanatokban (Fotó: Szabolcs László)

Mikor állhat újra színpadra?

A történtek után Pásztor Erzsi megszólalt a Borsnak, és elárulta, hogy az állapota miatt komoly döntést kellett meghoznia. A művésznő nem titkolta, hogy a fájdalom olyan mértékű, ami már a munkáját is ellehetetleníti, így egy időre biztosan búcsút kell mondania a színpadnak.

Az a helyzet, hogy az előadást elhalasztottuk. Valóban nem vagyok jól, ez most egy akkora fájdalom sajnos, amivel nem tudok játszani. Jelenleg nem tudjuk megmondani, mikor lépek újra színpadra, de az biztos, hogy idén már nem fogok. Ha Isten is úgy akarja, akkor a következő évadban igen. Most megyek orvosi vizsgálatokra, ott derül ki pontosan, mi a baj 

– mondta megrendülten a színművésznő.

A színésznő külön is hangsúlyozta, hogy ebben az esztendőben már biztosan nem vállal fellépést, ami sokak számára szomorú hír, ugyanakkor mindenki abban bízik, hogy a következő évadban újra láthatják.

Idén nem fogok színpadra lépni, ez biztos, ennyit tudok mondani” – tette hozzá elcsukló hangon.

A közönség reakciója azonban hatalmas erőt adott neki ebben a nehéz helyzetben, és talán ez az, ami most a legtöbbet számít.

Az nagyon sok erőt adott, ahogy a közönség reagált, amikor félbeszakadt az előadás, és hogy azt is megértik, ha most egy ideig nem tudok játszani. Remélem, hogy hamarosan rendbe jövök, és ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk. De hálás köszönet a közönségnek mindenért

 – zárta gondolatait lapunknak Pásztor Erzsi.

@borsonline

Újabb hírek érkeztek Pásztor Erzsi állapotáról! A Kossuth- és Jászai Mari díjas színművésznő több balesetet is szenvedett az elmúlt hónapokban. Először szeptemberben. Épp a kórházból sétált ki, amikor elesett, emiatt megsérült a térde és a válla. Aztán januárban, mire meggyógyult volna megint rosszul lépett. Otthoni ápolásra szorult, a lánya táppénzen volt, hogy gondoskodni tudjon róla. #bors #pásztorerzsi #szinhaz #baleset

♬ eredeti hang – Bors - Bors

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.