Horváth Gréta nagy dobásra készül: „Harmincöt év kellett hozzá”

Hamarosan kiderül, hogy mi az, amiben folyamatosan képzem magam, és amiben szeretnék a segítségetekre lenni. A segítő szakmát választottam, harmincöt év és egy jó kis betegség kellett hozzá, hogy arcon csapjon, hogy hogyan is kellene önmagamra találni, hogy az tényleg egy belső megérkezés legyen. Tulajdonképpen egész életemben kerestem önmagam.

Az a fajta szemléletmód, hogy van önbizalmam, komfortosan érzem magam a bőrömben, tetszik, amit a tükörben látok, közben pedig belülről is érzem a ragyogást, az egy nagyon kemény meló, amit nagyon nehéz összekapálni. Amikor viszont elcsíped és érkezik egy negatív dolog az életedben, akkor sokkal jobban tudsz rá reagálni, együtt élni vele; meg persze gyorsabban találsz majd rá megoldást is.

Rá kellett jönnöm, hogy a betegséggel tulajdonképpen időt kaptam arra, hogy ezt kigondoljam. Ez fordított engem olyan irányba, hogy visszanyúljak az eredeti szakmáimhoz, amiket egyébként imádok. Ez egy nagy öngyógyulás volt nekem.

Azt hiszem most volt először életemben, hogy beütött valami baj és nem mellőztek, illetve elhagytak, hanem mindenben támogattak. A párom kétnaponta orvoshoz vitt munka mellett, és mindig volt türelme végighallgatni, nagyon sokat sírtam neki, ő pedig tartotta bennem a lelket. Folyamatosan azt mondogatta, hogy ő biztos benne, hogy ez el fog múlni, csak most türelmet és önelfogadást tanít nekem az élet, ami nekem nehezen megy.

Örülök, mert most őszintén azt érzem, hogy felfelé ível az életem, rengeteg klassz dolog történik most körülöttem. Most valahogy mélyről, belülről fakadóan vagyok jól. A változás sokszor nagyon keserves, nekem is. De hiszem, hogy szembe kell nézni vele néha és nem kell félni tőle. Engem azt hiszem az őszinteségem, a bátorságom, a folyamatos kíváncsiságom és a maximalizmusom vitt előre mindenben