
Kunu Márió drámai bejelentést tett a rajongói legnagyobb meglepetésére. A körözési listán mostanában gyakran felbukkanó énekest az elmúlt hetekben sokszor láthattuk Beat és Kálo Bone társaságában. Előfordult, hogy nem éppen beszámítható állapotban beszéltek arról, hogyan igázzák le a magyar zeneipart, és miért Beat a Fekete Vonat legnagyobb sztárja, nem pedig L.L. Junior volt. Ehhez képest Marió most arról számolt be, hogy vége a közös munkának.
Kunu Márió felesége, Alexandra kapcsolatát sem kímélték a hullámvölgyek. A szakítások számát egy idő után szinte már lehetetlen volt követni. Ebből kifolyólag nem vehetünk rá mérget, hogy zenésztársával Beat-tel végleges a búcsú, de azért mindenesetre sokatmondó Márió vallomása:
„Többször próbáltunk együtt dolgozni, de az az igazság, hogy nem tudtunk folyamatosan haladni a projekttel, ahogy kellett volna” – kezdte Kunu Márió.
A zenészek úgy gondolták, még az elején megállítják azt a folyamatot, ami nem vezet sehová.
Akármennyire szerettük volna, hogy ez összejöjjön, egyszerűen nem ment. Több sebből vérzett ez az egész. Azt eltudom mondani, hogy én mindent megtettem. A Beat is beletett mindent, amit tud. A bátyámmal vannak most gondok
– utalt a Weszélyes Elemek egykori legendás rapperére, Kálóra.
Kunu Márió ezután szomorú dalolászásba kezdett. Látszott rajta, hogy megviselte a testvérének tekintett zenésztársának a lecsúszása. Kálo Bone évek óta küzd a drogokkal és a hozzászólók szerint ismét ez állhat a drámai szakítás hátterében.
„Ha Kálót nem viszi el a cucc, még mindig alázna. Soha többé nem lesz még egy akkora rapper, mint ő” – írta egy rajongó. Mások is kifejezték a sajnálatukat, hogy egy darabig biztosan nem hallhatják a hármast együtt zenélni.
„Én őszintén sajnálom, hogy így történt. Lényeg a lényeg, én nagyon sokra tartom mindhármukat zenészként”.
Sokan vagyunk ezzel így, ezért reménykedünk benne, hogy megvalósul a kibékülés, ahogy Kunu Marió szerelmi életében is történt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.