Demjén Ferenc az ország egyik legismertebb és közkedveltebb énekese, basszusgitárosa, dalszövegírója. Népszerűségét ismerve, nem meglepő, hogy sokan a szívükhöz kaptak, mikor augusztus 13-án aggasztó bejegyzés jelent meg a Facebook-oldalán, amiben arról számoltak be: Demjén Ferenc balesetet szenvedett. Bár a poszt egyértelműen fogalmazott, néhány bulvárlap félreértelmezte a diagnózist. A Bors azonban megtudta, Rózsi túl van a műtéten, lábadozik, sőt, egyik olvasónk látta is a Kossuth-díjas művészt a kórházban, és megnyugtató híreket közölt.
„Demjén Ferenc otthonában felső combcsonttörést szenvedett, és műtéti beavatkozásra volt szüksége! Felépülése vélhetően több hetet vesz igénybe, így a lekötött koncertek más időpontban kerülnek megrendezésre!” – fogalmazott Demjén Ferenc menedzsmentje akkor. Több bulvárlap azonban combnyaktörésként kezdte emlegetni az esetet, amiről köztudott: komoly műtéti beavatkozást igényel, a lábadozás pedig rendkívül hosszú és körülményes, a sok fekvés miatt pedig számos szövődmény felmerülhet. A Bors azonban megtudta, mindez csak rémhírkeltés, s a menedzsment által említett felső combcsonttörés valójában bár komoly ügy, némileg könnyebb felépüléssel jár. Ezt támasztja alá olvasónk beszámolója is.
A Bors olvasója, Erika arról számolt be, hogy éppen egy rokonát látogatta egy vidéki kórházban, amikor felfigyelt az ország kedvencére, aki már fel is kelhetett az ágyból, járókerttel látta közlekedni.
Az egyik rokonomat látogattam a kórházban – nem tenném nyilvánossá a város nevét –, amikor a folyosón ismerős alakra lettem figyelmes. Fiatalkorom óta rengetegszer láttam a képernyőn, az újságokban, sőt, még koncertjén is voltam, így biztos lehetek benne: Demjén Ferencet láttam a kórház területén. Olvastam a róla szóló aggasztó híreket, épp ezért nagyon megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy járókerettel sétál a folyosón. Természetesen nem akartam megbámulni, de úgy ítéltem meg, hogy a körülményekhez képest derűs volt
− fogalmazott a Borsnak Erika.
Az ő szavait támasztja alá a csütörtök reggel, Demjén Ferenc Facebook-oldalán megjelent bejegyzés is, amiben a menedzsment jó hírekkel szolgált:
„Kedves Barátaink! Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy Demjén Ferenc műtétje jól sikerült és napról napra javul az állapota, olyannyira, hogy mozgásszervi rehabilitációja is elkezdődött! Köszönjük az ima támogatásokat és támogató üzeneteket, valamint Rózsi felé áradó elképesztő szeretetet, amit az elmúlt napokban tapasztaltunk!” – írták.
A hírre alighanem sokan epedve vártak, ezt jól mutatja, hogy a bejegyzést alig fél óra alatt csaknem kétezren lájkolták, szívecskézték be, és több száz hozzászóló fejezte ki örömét és további jókívánságait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.