Zalatnay Cini még bőven bírja szuflával, de azt mondja, botorság lenne azt hinnie, hogy ez az idők végezetéig így marad. Nem arról van szó, hogy szeretne hátradőlni és a semmittevésbe süppedve élvezni a nyugdíjas éveket, csupán arról, hogy tudja, egy ponton túl tudomásul kell majd vennie, hogy a több mint hat évtizednyi színpadi jelenlét már több, mint elég. Szóval igen, Zalatnay Cini lélekben már rálépett az elengedés útjára. Igaz, így a véghajrá kapujában, most rengeteget dolgozik, hiszen szeretne méltó módon búcsúzni, ha eljön az ideje. Javában készül az életét és zenei munkásságát feldolgozó dokumentumfilm, amelyben hangsúlyos szerepet kap majd egy vadonatúj dal is, és szeretne egy egyszeri és megismételhetetlen búcsúkoncertet is, amivel feltenné a pontot arra a bizonyos „i-re”.
„Az elmúlás nem foglalkoztat, de a visszavonulás gondolata igen. Persze meglehet, hogy ez a kettő, egy és ugyanaz, vagy legalábbis lehetnek átfedések. Mondjuk úgy, hogy már látom a pályám végét és bele is fogok halni, de hellyel közzel felkészültem arra, hogy a tényleges vég nem a színpadon fog érni.
Pedig fiatalon, sőt évtizedeken keresztül úgy gondoltam, hogy az az igazi rock&roll az, ha az ember lánya százévesen, egy élő zenekaros nagy koncerten az utolsó tiszta hang után lerogy és…”
– kezdte a Borsnak Zalatnay Cini énekesnő, aki még véletlenül sem kesergésnek szánta gondolatait. Egyszerűen csak úgy érzi, lehet és kell is beszélni arról, hogy ahogy mindennek, egy zenei karriernek is kell, vagy legalábbis lehet méltósággal véget vetni.
A döntés tehát megszületett, de ez nem azt jelenti, hogy Zalatnay Cini most lehúzná a rolót. Sőt, ha lehet, még magasabb fordulatszámra kapcsol a következő időszakban. Forgat, fellép, sőt még egy teljesen új, monumentális és nagyívű dallal is jelentkezik hamarosan, ami bizony nagy meglepetésnek ígérkezik, hiszen a generációjából ezzel ő lesz az egyetlen, aki ezzel próbálkozik. „Szuper bulik vannak és a hangom is bírja. Közben készül az életemet feldolgozó, zenés dokumentumfilm, amivel nagyon jól haladunk. Ehhez már felénekeltem egy teljesen új dalt, ami a beszédes, Annyi minden voltam címet kapta. Nagyon különleges élmény volt stúdióba vonulni, különösen úgy, hogy a mesterséges intelligenciát is igénybe vettük a munka során. Nem arról van szó, hogy a hangomat manipulálta. Annyi történt, hogy gyakorlatilag két órán át, folyamatosan énekeltem a capella és végül a mesterséges intelligencia minden egyes hang esetében azt választotta, amelyiket a legtökéletesebbnek ítélte. Fantasztikus, hogy a modern technológia így képes segíteni, gyorsítani és tökéletesíteni a munkát” – magyarázta az énekesnő, aki éppen a stúdiózás közben ébredt rá, hogy képes lenne, akár egy két órás színpadi show-t is végigénekelni.
„A film régi és hatalmas vágyam volt. Most, hogy ez megvalósul, két dolog jár a fejemben. Egyrészt újra feléledt bennem a vágy arra, hogy a dokumentumfilm után és persze a fogadtatás függvényében belevágnék egy nagyjátékfilmbe is, ahol ténylegesen színészek viszik vászonra a finoman szólva is kalandos életutamat. Másrészt pedig érzem magamban az erőt, hogy egy óriási, stadionkoncerttel búcsúzzak a közönségtől.
Elképzeltem magam az MVM Dome színpadán, ahol a dalaimon keresztül megyünk egy utolsó, nagy, mi több, monumentális időutazásra.
Hogy mi lesz utána? Ezt nehéz megmondani. De két dologban biztos vagyok. Én egyszer búcsúzom majd el a színpadtól és a közönségtől, és azután is az életem része marad a zene. Hiszen a rock&roll mindhalálig rock&roll…” – zárta gondolatait Zalatnay Cini.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.