Újra előkerült a kérdés: miért vállalta el Árpa Attila A Nagy Ő szerepét 2022-ben? A műsor résztvevői szerint a színész-producer most először beszélt teljesen őszintén az okokról, noha a műsor akkoriban nagy port kavart, és sok találgatás övezte a döntését.

Árpa Attila 2022 őszén tűnt fel a TV2 párkereső reality-jében, amely november 14-én indult. Most egy műsorban azt mondta: „arccal a kassza felé” vállalta el a felkérést, mert abban az időben gyakorlatilag semmilyen munkája nem volt. Ennél is fontosabb okként említette édesanyja egészségügyi problémáit, aki akkor segítségre szorult. Mivel édesanyja német állampolgár és nincs magyar TB-je, a kezelések jelentős anyagi terhet jelentettek számára.
Amikor jött a felkérés a TV2-től, hogy lehetnék én A Nagy Ő, egyrészt valóban szakításban voltam azzal nővel, aki ma már a feleségem. És nem nagyon volt más ajánlat az asztalon, másrészt, és most jön a lényeg, édesanyámnak akkor volt két sztrókja, és mivel német állampolgár, ezért nincsen magyar TB-je. És igen, tény és való, elkezdtem megijedni attól, hogy milyen számla vár rám hat hónap szanatórium és rehabilitáció után
– vallotta be Árpa Attila.

Az egyik YouTube-csatorna műsorában a műsorvezetők között vita indult arról, miért kommunikálja le mindezt évekkel később. Egyesek szerint utólag „mentegetőzéssé” válik, mintha szégyellné, hogy egy reality miatt kellett pénzhez jutnia. Volt, aki úgy fogalmazott:
Most mártír szerepben mondja el, hogy ezzel mentette meg édesanyját.
Mások azonban határozottan védelmükbe vették. Szerintük Árpa most először volt igazán őszinte és nincs abban semmi szégyellnivaló, ha valaki családi okból vállal el egy televíziós feladatot.
Emögött valódi emberek és valódi történetek vannak
– tették hozzá.
Bár A Nagy Ő-ben Árpa végül Timit választotta, a románc nem tartott sokáig: 2022 decemberében szakítottak. Attila azonban nem maradt sokáig egyedül, később ismét összejött exbarátnőjével, Czakó Alexandrával, akit 2024 augusztusában titokban, szűk körben feleségül is vett. Első évfordulójukat Los Angelesben ünnepelték, ahol újra megerősítették fogadalmukat.
A televíziós reality idén új A Nagy Ő-t kap: Stohl András lép Árpa helyébe. A színész hasonlóan viharos időszakban mondott igent a felkérésre, épp válása közepén volt.
„Speciális helyzetben vagyok, ez mindig megosztja az embereket” – nyilatkozta Stohl, aki bízik abban, hogy személyisége más típusú műsort eredményez majd.
Még ha sokak szemében A Nagy Ő csak egy félig megrendezett, álromantikával teli reality, a háttérben akkor is nagyon is valós emberi sorsok, múltak és érzelmek mozognak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.