Ázsia Expressz: Döntött az orvos Metta és Levente nem folytathatják a játékot

Dulin Metta
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 11. 21:26
Bár Dulin Metta a fogát összeszorítva teljesített és esze ágában sem volt feladni a TV2 kalandreality-jében folytatott küzdelmet. Azonban eljött az a pont, amikor nem maradt más választása, el kellett fogadnia az orvos döntését. Így a páros számára, csütörtök este véget ért a kaland.

Az Ázsia Expressz csütörtöki adásában már nem „csak” Dulin Metta könnyei folytak, de az egyik feladatnál már a társa, Lakatos Levente is elsírta magát, aki nagyon aggódott a kőgazdag lány egészségéért. Metta ugyanis ismét elesett, és képtelen volt talpra állni. Akkor is forogtak a kamerák, amikor az író-influenszer orvosért kiáltott. A stáb dokija pedig nem kertelt. Kijelentette, hogy Mettának a nap folyamán el kell gondolkodnia azon, hogy kimondja, nem folytatja tovább a komoly fizikai megterhelést jelentő versenyt. Az egykori élsportoló akkor még kapott egy gyors, helyi kezelést, hogy célba tudjon érni, de…

Ázsia Expressz Dulin Metta Lakatos Levente TV2 Ördög Nóra
Dulin Metta fájdalmai egyre erősödtek. Az Ázsia Expressz számára már nem biztonséágos (Fotó: TV2)

Drámai bejelentést tett Ördög Nóra az Ázsia Expressz hajsza előtti estéjén 

No, de ne rohanjunk ennyire előre. Eljött ugyanis az Ázsia Expressz második hetének azon szakasza, amikor a játékospárok egy helyi szállodában összegyűlnek, hogy átbeszéljék a hét eseményeit és Ördög Nóra az aznapi eredmények tükrében kihirdesse, melyik két páros lett a másnapi biztos hajszázó. A kemény és küzdelmes nap után végül a Németh Kristóf-Mészáros Árpád Zsolt és a Tallós Rita-Barbinek Paula alkotta párosok térhettek nyugalomra azzal a „boldog” tudattal, hogy másnap egy irgalmatlanul kemény hajszában kell megküzdeniük a játékban maradásért. Mindezek előtt azonban történt valami, ami az Ázsia Expressz korábbi öt évadában még soha. A bejelentés pedig, alapjaiban változtatta meg a verseny képét. Ördög Nóra egy kis figyelmet kért a párosoktól és elárúlta, hogy Dulin Metta és Lakatos Levente nem folytathatják az Ázsia Expresszt. 

„Metta nincs jó állapotban. Sajnos egy szomorú hírt kell közölnöm. Konzultálva az orvossal, az a döntés született, hogy sajnos nem folytathatjátok a versenyt. 

„Olyan állapotban van a lábad Metta, hogy egyértelműen komolyabb orvosi beavatkozásra van szükséged. Az is egyértelmű, hogy nem bírnál már ki több hajszát, vagy küldetést és nincs értelme az egészséged további kockáztatásának. Tudom, hogy te a végsőkig küzdenél és kitartanál, de itt van az a pont, ahol nekünk kell közbeavatkoznunk”közölte az Ázsia Expressz műsorvezetője a megdöbbent csapattal.

Ázsia Expressz Dulin Metta Lakatos Levente TV2 Ördög Nóra
Dulin Metta és Lakatos Levente nem folytathatják tovább a versenyt (Fotó: TV2)

Borzasztóan csalódott vagyok! Nem nem szerettem volna így hazajönni Ázsiából”

Dulin Metta összeomlott a hír és a döntés hallatán és végül sírva nyilatkozott a TV2 kamerájának. „Nagyon nehéz megszólalni most. Bocsánat, hogy sírok… Borzasztóan csalódott vagyok!  Nem szerettem volna így hazajönni Ázsiából. Értem, hogy nem én adtam fel, csak az élet kényszerített rá erre a végkifejletre, de nagyon nem így terveztem. Fejben és lélekben egyáltalán nem fáradtam még el. A küzdeni akarásom és az a törtetés, amivel szerettem volna előre haladni ebben a versenyben, az ezerszázalékos lángon ég bennem. 

De sajnos, a mai napon hiába adtam parancsot az agyammal a lábamnak, hogy mit csináljon, egyszerűen már nem csinálta. 

Úgyhogy, tényleg nagyon durva fájdalmakkal csináltam végig a mai napot”mondta Dulin Metta, aki hozzátette, különösen sajnálja, hogy az ő sérülése miatt Lakatos Levente számára is véget ért az Ázsia Expressz kalandja.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.