"Tudom, hogy baj van, de nem mondja" – összeomlás szélén áll a színésznő, lánya rettenetesen aggódik érte

Tallós Rita
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 11. 03:00
Az, hogy Tallós Rita hatalmas harcos, már kiderült a TV2 kalandreality-jének első hetében is, hiszen lányával, rendre jó helyezéseket értek el a napi futamok során és férfiakat megszégyenítő erőről tettek tanúbizonyságot. De az Ázsia Expressz színésznője most elfogyni látszik. A lánya pedig nagyon aggódik érte.

Az Ázsia Expressz anya lánya párosának kapcsolata nem nevezhető tipikusnak. Tallós Rita és Barbinek Paula nem tagadják, nem mindig volt felhőtlen a viszonyuk. Ugyanakkor nem ez az oka annak, hogy gyakran összezördülnek. A vitáik ugyanis a habitusukból fakadnak, illetve féltésből. Paula az Ázsia Expresszben megtett első lépéseik óta félti, sőt néha túlfélti édesanyját, aki ráktúlélőként vágott bele életük nagy kalandjába. Tallós Rita 64 évesen, fiatalokat, sőt férfiakat meghazudtoló elánnal veti bele magát minden feladatba, de az Ázsián átívelő játék hosszú, és a színésznő a második hét közepére fáradni látszik. A szerdai adásban a lánya többször is szóvá teszi, hogy látja a negatív változást édesanyján, ami ismét parázs vitákat szül anya és lánya közt.

Ázsia Expressz Tallós Rita TV2 Barbinek Paula
Tallós Rita és Barbinek Paula emberfeletti erőről tettek tanubizonyságot az Ázsia Expressz forgatásán (Fotó: Bors)

Feszült helyzet az Ázsia Expresszben: „Láttam már a Ritán, hogy egyszerűen készen van”

Nagyon nehéz, amikor látom Ritán, hogy nincs jelen. Nekem kell, hogy valaki jelen legyen, valaki vezessen és fogja a helyzetet a kezében. 

Rita mellett nagyon sokszor úgy érzem, hogy nekem kell a helyzetet a kezemben fogni. Ezt sajnos, gyerekként is sokszor így éreztem.

Ilyenkor pánikolok, és nem tudom magam szépen, nyugodtan kifejezni”hangzik el Barbinek Paula szájából a szerdai játék indulása után, miközben folyamatosan próbálta megtudni édesanyjától, hogy milyen állapotban van. Tallós Rita vagy nem válaszolt a számára terhet jelentő kérdésekre, vagy felcsattant, amivel természetesen nem tudta megnyugtatni a lányát. 

„Láttam már Ritán, hogy egyszerűen készen van, és már nem tud koncentrálni. Én sem tudok, és sokszor magamat látom benne. Vagyis kivetítem rá, amit én érzek. Meleg van, éhesek vagyunk, és látom, hogy az agya sehol nincsen. Igazából a szemén látom, hogy nem úgy néz, nem csillog a szeme, és tudom, hogy baj van, de nem mondja” – sorolja az 
Ázsia Expressz kamerájának feszülten Paula, aki később egy fuvar során is összezörren Tallós Ritával, aki továbbra sem válaszol az aggodalommal terhes kérdéseire. Sőt, a páros egy későbbi játék során is egymásának feszül… 

Hogy Tallós Rita végül képes lesz-e felülelmélkedni a fokozódó nehézségeken, az kiderül az Ázsia Expressz további epizódjaiból a TV2 képernyőjén, minden hétköznap 19:45-től. Annyi azonban már most bizonyos, hogy a szerdai futamot a nehézségek is viták ellenére is megnyerték, amivel sikerült bejutniuk a soron következő joker-játékba. A másnapi küzdelmet ugyan nem sikerült megnyerniük, de azt ismét bebizonyították, hogy helyük van a versenyben és nem is szabad őket leírni.

A szerdai adás forgatásán valami megváltozott. Tallós Rita elveszítette a lendületét (Fotó: Bors)

Tallós Rita: „Ez alatt az egy hét alatt több élményt szívtam magamba, és több tisztuláson mentem át, mint az után, hogy meggyógyultam”

Tallós Rita és Barbinek Paula az Ázsia Expressz első hetének végén, Malajziában adott interjút a Borsnak, ahol nem csak a kettejük közt lévő, nem éppen rendhagyó kapcsolatról meséltek, de a 64 éves színésznő beszélt a betegségéről és a gyógyulásáról is. Ez utóbbiban egyébként szerinte szerepe van a TV2 kalandreality-jének is. „Igaz, hogy mindig fölcserélődtek a szerepeink, mert amikor kicsi volt, akkor is sokszor úgy viselkedett velem, mintha én lennék az ő gyereke. És ez most is így van…

 De olyan biztonságban érzem magam a lányom mellett, hogy arra nem találok szavakat. Ez igazából most derült ki. Ezekben a szélsőséges helyzetekben” 

– kezdte Malajziában a forgatás szünetében Tallós Rita. Barbinek Paula pedig elárulta, mi az az eddig önmaga előtt is ismeretlen tulajdonsága, amit szeretne hazavinni magával a verseny végeztével.

Ázsia Expressz Tallós Rita TV2 Barbinek Paula
Tallós Rita a nap végére újult erővel küzdött, így végül bejutottak a másnapi joker-játékra (Fotó: Bors)

 „A gátlástalanság az, amit felfedeztem magamban. Megtanultam, hogy ki kell állnom magamért, mert senki más nem teszi ezt meg helyettem. Én alapvetően nagyon szorongó típus vagyok, és ez a játék segít nekem abban, hogy ne szorongjak annyit” – fogalmazott a színésznő, akitől édesanyja vette át a szót, és rátért a betegségére, amiből néhány éve felgyógyult. „Magasan én vagyok itt a legidősebb, és azt gondolom, hogy ezzel példát mutatok. Úgy gondolom, hogy hatvan fölött is van élet, és meg lehet csinálni kemény feladatokat akkor is, ha az ember nem egész életében edzett, de fölkészült és jó karban van. Tőlem, aki túl vagyok egy betegségen, mindig azt kérdezték, hogy mennyit változott az életem, és mennyire lett más a természetem, vagy az élethez, az emberekhez való hozzáállásom. Most egy nagyon fura dolgot mondok… Ez alatt az egy hét alatt több élményt szívtam magamba, és több tisztuláson mentem át, mint az után, hogy meggyógyultam. Olyan intenzív hatások értek, amikre nem számítottam” – mondta a lapunknak adott interjúban Tallós Rita.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.