Nem titok ma már, hogy egykor sokaknak okoztak nehézségeket, ami számos problémával szembesítette őket. Ahogy a Bódi tesók megfogalmazzák, az általuk kínált termékeket túlzott áron értékesítették, de ma már tudják, hogy hibáztak. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, most, a TV2 Ázsia Expresszében pedig az emberi oldalukat is megmutathatják.
"Jószívű, becsületes, hűséges, de csibész gyerekek is vagyunk" – jellemezte saját magukat Hunor.
Mindketten szerelmes férfiak, ráadásul Bódi Megyer gyerekei már most fontos részei az életének: két kislánya van, az ötéves Bella és a másfél éves Zoja. Hiába fiatalok hát az ikrek, korán lekötötték magukat.
"Huszonöt évesen lettem apa. Életem legcsodásabb dolga, ami történhetett velem. Bár kicsit komolyabb lettem, de mégis maradtam az a kis hülye gyerek, aki vagyok. Élvezetes így gyermekeket nevelni, mert nálam a nevelés nem merül ki a szigorban. Csak szeretem őket szívből" – magyarázta Megyer, aki kilenc éve van együtt a feleségével, a legnagyobb támaszával.
Hunor sem tétlenkedett a közelmúltban ezen a téren, ő már hét éve él komoly párkapcsolatban.
"Nekem két ember van az életemben, akiért bármelyik pillanatban meghalnék: az egyik Megyer, a másik otthon vár, ő Petra. Iránta azt érzem, hogy sokkal jobban szeretem őt, mint saját magamat" – ecsetelte.
A két nő tehát igazi támasz Bódi tesók számára, amire bizony korábban volt is szükség, amikor az ikrek a Covid alatt csődbe mentek. Amikor a tesók már rég feladták volna, Bódi Megyer felesége és Bódi Hunor párja mindig ott álltak mellettük.
"Az kemény volt; már volt gyerekem, és rossz volt látni, hogy fenn kellene tartanom egy családot, és a feleségem az apósomra néz fel jobban" – kezdte Megyer.
Akkortájt kezdtek motivációs előadásokba, ám eleinte semmi sikert nem arattak.
"Tízmilliós tartozásunk volt" – vette át a szót Hunor – "mondtam Petrának, hogy feladom. De megölelt, a szemembe nézett, és azt mondta, hogy fejezzem be: ő az igazi Bódi Hunort akarja látni!
"Amikor pedig én sírtam már negyedjére a kanapén, a feleségem meg a gyerekem előtt, hogy nem bírom, jobbat érdemelnének, más a tenyerén hordozná őket, akkor megfogta az arcomat, és azt mondta, higgyem el, elég jó vagyok; bízzak magamban, mert ő tudja, hogy erre születtem" – tette hozzá Megyer.
Azóta évente 35 ezer ember előtt lépnek fel, az anyagi gondjaik megszűntek, de nem felejtik el, honnan jöttek.
"Meghirdettünk egy roadshow-t Miskolcra, Debrecenbe és Budapestre, de az első két helyszínt le kel-lett mondani: egyetlen jegy sem fogyott! Budapestre huszonöt ember jött el. De akkor még nem voltunk önmagunk, álarcot hordtunk, másokat másoltunk. Később rájöttünk, hogy ha merünk önmagunk lenni, akkor egyre több ember tud velünk azonosulni. Inkább utáljanak minket azért, akik vagyunk, mint hogy szeressenek azért, akik nem" – vonták le a konzekvenciát.
Megyer egykor nem akármilyen csajozós szöveggel hódított: amikor kinézett egy lányt, odalépett hozzá, megérintette a derekát, és a fülébe súgta: „Lehet, hogy egy kicsit tetszel…”, majd odébb állt. Azt állítja, hogy ez az esetek nagy többségében bevált neki, mert jött a várva várt kérdés a lányoktól: „Mi az, hogy csak egy kicsit tetszek neked?”
"Innentől csak én tudtam elrontani…" – tette hozzá a férfi.
Manapság tarolnak a közösségi oldalakon. A TikTokon a Bódi tesók 444 ezer követővel rendelkezik, a Hunor és Megyer oldalt pedig 85 ezren követik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.