Tavaly szeptemberben döntött úgy Sinka Zsolt Popey, hogy Guinness-rekordkísérlettel próbálkozik. Az erősember húzott már el buszt, tankot, de most ezúttal hat kamion elhúzását szerette volna leszervezni.
„Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen keresni kellett egy olyan vállalkozót, aki rendelkezik ennyi géppel. Végül nagyon jó kapcsolat alakult ki Mezőtúr polgármesterével, Szűcs Dániellel, és az ő közbenjárásával sikerült szerezni két céget 3-3 kamionnal.
Megszerveztük, leadtam a rekordkísérlet-regisztrációmat, majd két hónap várakozás után elküldték a kritériumokat.
Előttem egy egyiptomi erősember tartotta a rekordot 15 730 kilóval, nekem pedig 18 130 kilót kellett elhúznom. Az Elite World Recordnál pedig egy közel 121 méteres kamionsort kell elképzelni, a kötelek távolságát is hozzámérve” – kezdte Sinka Zsolt a hot! magazinnak.
Egy ekkora súlyokat megmozgató embernél elengedhetetlen, hogy legyen hátországa. Szerencsére Zsolt mellett ott van a felesége, Marcsi, aki nemcsak a szervezésben, de a mindennapokban is támogatja a férjét.
„Marcsi mindig jött utánam, és hozta a törölközőt és a vizeskulacsot, vagy ha kellett, jeget hozott a nyakamba.
Tavaly az oltár elé is behúztam őt! Nem tudott róla, csak sejtette, hiszen amikor éppen a szertartásra mentünk, a násznép egy idő után elhagyott minket.
Száz métert húznom kellett, de megérte, hiszen láttam a boldogságot az arcán; ennek július 6-án volt egy éve.
Először nem volt könnyű neki, fel kellett vennie a ritmust az életemmel, hiszen teljesen más közegből jött, de szerencsére hozzászokott.
Hatalmas támogató erő nekem; nem tudom, hogyan lehetne kivitelezni mindezt nélküle” – árulta el a boldog és büszke férj.
Maga a Terminátor kérte tőle egyszer, hogy húzzon el egy T-72-es tankot! Zsolt négy évvel ezelőtt teljesítette Arnold Schwarzenegger vágyát – több méteren keresztül vontatta a lánctalpas harckocsit –, és a rekordkísérlet napján megint sort kerített erre.
„Újból felvettük a kapcsolatot a Honvédséggel, és minisztériumi közbenjárással sikerült ismét elhúznom egy gyalogsági tankot.
Ez volt a nap harmadik fénypontja, amikor megmozdítottam a 46 tonnás gépet.
Szerencsére olyan jó kapcsolat alakult ki a Honvédelmi Minisztériummal, hogy folytatjuk a közös munkát. Nem szeretnék hét kamiont elhúzni, viszont a terveim között szerepel repülőgép, különböző harci gépek és szállítóeszközök is” – mesélte a rekorder.
Gyakorlott erősember
Popey nem először vágott neki ilyen kísérletnek. A mostani volt a 65. világrekordja, amiről nemrég megérkezett a hivatalos igazolása is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.