Nem először kapott fogai közé vontatókötelet a Popey becenévre hallgató Sinka Zsolt. A szentesi fiatalember azonban évekig készült tegnapi rekordkísérletére, hiszen saját korábbi csúcsát akarta megdönteni, akkor egy 19 tonnás kamiont húzott el foggal. A megmérettetésre úgy edzett, hogy behúzott kézifékkel leállított autókat igyekezett megmozdítani.
– A rekordkísérlet előtt főpróbát tartottam, akkor sikerült elhúzni egy BKV-buszt, amely ma már a 7-es vonalán közlekedik. Az viszont „csak” 19,7 tonnát, nyomott, így a legnagyobb közösségi oldalon kellett segítőket toboroznom, hogy utasokkal töltsem meg a buszt – magyarázta a Borsnak Popey. Az erős ember szerencséjére sokan gyűltek össze tegnap a Kossuth téren, így könnyen összejött a bámészkodókból a 44 utas, akik „bevallott” háromezer kilós összsúlyukkal 21 tonna fölé emelték az elhúzandó tömeget.
Zsolt felkészült: a szakadó esőhöz illő cipőt választott, de így is többször megcsúszott, ötször is fel kellett tápászkodnia a földről, mire végre néhány méterrel sikerült előremozdítania a buszt. A fiatalember rekordját Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke hitelesítette.
– Boldog vagyok, bár a vádlim eléggé fáj – összegezte a sikert Zsolt, aki nem hagyja itt abba: mint mondja, legközelebb két repülőt akar elhúzni, amelyek kétszáz tonnát nyomnak. Akkor már a karját használja majd fogak helyett. G. J.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.