Schóbert Lara ország-világ előtt védte meg szerelmét – Csúnyán betámadták a párocskát

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 09. 16:00
A Schobert házaspár legidősebb gyermekére újból rátalált a szerelem. Schóbert Lara az utóbbi időben azonban párja miatt nem kevés bántást kapott, amikre most reagált.

Schóbert Lara szakításának híre nagy port kavart, hiszen a fiatal fitneszedző néhány nappal a bejelentés előtt még közös fotókat posztolt kedvesével. Annak a kapcsolatnak azonban váratlanul vége szakadt, de Schobert Norbi és Rubint Réka lánya már újra boldog. Lara egy nála több mint 10 évvel idősebb milliomosba szeretett bele.

Schóbert Lara
Schóbert Lara új párja egy milliomos. A szerelmesekről először pedig a rajongók készítettek felvételeket (Fotó: Reddit)

Megtalálta a szerelmet

Az említett férfi Csereklei Dávid, a Slim Store nevű telefontokokkal és fóliákkal foglalkozó cég egyik tulajdonosa és ügyvezetője, akit sokan már jól ismerhetnek a márka kampányaiból is. A Schobert házaspár legidősebb gyermekének azonban a szerelem terén nem ment annyira jól a szekér, ugyanis Lara Dányi Dániellel való kapcsolata nem bizonyult tartósnak, hiába tűnt úgy, hogy hatalmas a szerelem a fiatalok között. A viharos különválás részleteiről egyelőre nem sokat tudni, de az ifjú fitneszguru nem bánkódott sokáig, máris továbblépett. A friss szerelmesek között pedig csak úgy izzik a szikra, sőt, az ország jósnője, Lénárt Évi nemrég azt vizionálta neki, hogy hamarosan édesanya lehet. Továbbá nemrégiben a pár női tagja egy kifejezetten intim képet posztolt közösségi oldalán, ami igencsak megosztotta az internet népét.

Schóbert Lara párja védelmére kelt

Azonban Schóbert Lara Instagram-oldalán a napokban megkérte követőit, hogy kérdezzenek tőle írásos formában. Viszont úgy látszik, egyik rosszakarója kihasználta ezt az alkalmat arra, hogy feltegyen egy kifejezetten kíméletlen kérdést, ami így hangzott: Szerinted nem kellene titokban tartani a párkapcsolati váltásokat?Az említett kérdés azonban nem esett jól a fiatal fitneszgurunak, aki frappáns módon válaszolt az őt ért kritikákra.

Miért is kéne? Egyrészről ez az én életem! Azt kezdek vele, amit csak akarok. Másrészről nagyon büszke vagyok a páromra és ő is rám, hogy vagyunk egymásnak. Miért is ne vállalnánk tehát fel egymást?

– vélekedett Schóbert Lara, akit az utóbbi időben nem először támadtak be az új párja miatt.

Schóbert Lara
A kommentelők nagy része szerint Schóbert Lara korához képest kifejezetten éretten gondolkodik (Fotó: Ripost)

Sokan támogatják őket

Mindemellett Schobert Norbi lánya korábban nyíltan beszélt arról, hogy egy időszakban kapcsolatfüggő volt, aminek a leküzdése nem volt könnyű feladat. A követői emiatt aggódni is kezdtek, hogy talán túl gyors ez a váltás, és Lara ismét csalódni fog majd. Viszont sokan meg is védték a fiatal lányt, és véleményük szerint teljesen rendben van, hogy keresi a boldogságot.

Ez így van rendjén. Tudom, vannak olyan szerencsések, akik 18 éves korukban egymásra találtak és 30 éve együtt vannak, de szerintem inkább ők a kivétel” – írta egy internetező az új szerelem kapcsán.

Fiatal, energikus, hagy élvezze az életet. Mennyivel szimpatikusabb ez, mint amikor valaki depressziósan, túllépni képtelenül tölti el a fiatal éveit. Ki sajnálja tőle ezeket az élményeket? Bár mindenkinek a jó döntésekről és társaságról, szuperebbnél szuperebb és stabilabb párkapcsolatokról szólnának a húszas évei, de ez általában nem így van

– vélekedett egy másik kommentelő.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.