Horváth Gréta az elmúlt hónapokban legnagyobb félelmével nézett szembe újra és újra, és mára szinte a kedvenc hobbijává vált az, amitől korábban rettegett. A sztáranyuka néhány hónappal ezelőtt került a címlapokra, amikor pánikrohamot kapott egy búvárkodás során - ma már vizsgázott búvár.
Horváth Gréta azóta több alkalommal is beszélt arról, hogyan győzte le legnagyobb félelmét. Elmondása szerint korábban kimondhatatlanul rettegett a nyílt víztől, annak kiszámíthatatlanságától és sötétségétől. Mostanra viszont, amikor csak teheti, búvárkodik, és ezt az élményt újra és újra megosztja rajongóival.
Az anyuka nemrég azt is megosztotta, hogy párjával mind a ketten levizsgázott búvárok lettek, és bár azóta is volt olyan pillanat, amikor rettegett a merüléstől, mára már teljesen másképp áll a dolgokhoz.
Gréta jelenleg Egyiptomban tartózkodik, ahonnan több fotót is posztolt, köztük búvárkodás közben készült képeket is. Legújabb bejegyzésében azt írta: amiben egykor félelmet érzett abban ma már csendet és békét talál.
Lent a mélyben nem csak a víz vesz körül… hanem a csend, és a gondolataid ha nincs helyén valami. Itt a csendben, előbújik minden, amit a felszínen el akarsz nyomni. 2 évvel ezelőtt féltem, rettegtem de nem hátráltam meg, mert tudtam képes vagyok rá, és le fogok vizsgázni. Volt bennem félelem. A sötéttől. Az ismeretlentől. A pokoli mélységtől, a zátony utáni végtelentől. Attól, mi vár rám odalent és, hogy kezelem a testem, a szívverésem, a lélegzetem. De amint lemerültem, rájöttem: nem a tenger volt az, amit le kellett győznöm. Hanem önmagam! És ott lent… megéreztem valamit, amit fent sosem: valódi bátorságot. Most pedig alig várom, hogy újra mehessek le és vehessem fel a palackot a hátamra. Nem az számít, hány méter mélyre jutsz, hanem hogy közben mennyire mersz őszinte lenni magaddal és közben kellően bátor szembenézni azzal, ami a gyengeséged. Te mikor merülsz el igazán?
– írta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.