Tóth Gabi meglepő kijelentést tett a szüleiről: „Proli családból származom”

nevelés
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 16. 13:00 / FRISSÍTÉS: 2025. június 16. 17:13
Az énekesnő Anger Zsolt új műsorában beszélt karrierje indulásáról és gyerekkoráról, amikor egy igen meglepő mondat is elhagyta a száját. Köztudott, hogy Tóth Gabi családja nem az elitből származik, de véleménye szerint egyenesen prolik.

Tóth Gabi karrierje indulásakor mindössze 16 éves volt, ám a Megasztár szinte berobbantotta a zeneiparba 20 évvel ezelőtt, ahova idén zsűriként tér majd vissza. Az énekesnő egyszerű tapolcai lányként hétköznapi családban nőtt fel, akik elmondása szerint nem épp az értelmiségi réteget erősítik. Ennek ellenére sikerült kitörnie ebből, amiről most sosem hallott részleteket árult el.

Tóth Gabi zsűri
Tóth Gabi és Tóth Vera családja nem tartozott az elitbe. a sikereiket kemény munkával érték el (Fotó: Tv2)

Tóth Gabi Anger Zsolt Pop Kaja Satöbbi című új főzős podcastműsorában vendégeskedett, ahol többek között a családi élete is szóba került.

Én egy második emeleti, 50 négyzetméteres panel lakásban nőttem fel a tesómmal, anyámmal, apámmal, meg kutyánkkal. Verával egy kis szobában laktunk együtt, még külön szobánk sem volt, és egyáltalán nem gondoltam, hogy egyszer itt leszek. Nem nyomorogtunk, hanem egy totálisan átlagos, normális életünk volt

 – kezdte Gabi.

„Ezzel azt akarom mondani, hogy én nem ezüstkanállal a seggemen születtem. De tök jól meg lehet csinálni az életet, ha igyekszel, szorgalmas vagy, mész, csinálod és nem mással hanem magaddal foglalkozol” – tette hozzá.

toth gabi-01-BS
Tóth Gabi a Megasztár 2025-ös évadába zsűriként tér vissza, 20 évvel azután, hogy a műsor elindította ott a karrierjét (Fotó: Bánkúti Sándor)

Tóth Gabi szülei nem a kulturális nevelésre fókuszáltak

Az énekesnő azt is bevallotta, hogy bár úgy gondolja a családja nem éppen az intellektuális nevelésben jeleskedett, de a vidéki közeget ennek ellenére nagyon szerette, és megtalálta a lehetőségeket.

„A panel nem hiányzik, de az emberek igen, az a közeg, amiben felnőttem ott vidéken. Ez adott egy biztonságérzetet, hogy ott mindenki ismer mindenkit. De ezt most végere Szentendrén is megélhetem, mert olyan szomszédaim vannak, akikkel mindig kisegítjük egymást” – árulta el.

Nagyon nehezen hagytam ott Tapolcát, mert ott a táncházközösségben, a művészetek völgyében nagyon intellektuális arcokkal nőhettem fel, pedig én azért egy ilyen proli családból származom. Rengeteg bölcsésszel, filozófussal, művésszel beszélgethettem, és engem mindig is nagyon érdekelt az ő művészetük, világnézetük. Rengeteg olyan dalt, zeneművet mutattak, amit aztán beépíthettem a saját zenémbe. Úgyhogy a kultúra már egészen kislánykoromtól jelen volt az életemben

 – mesélte.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.