Március végén egy másodperc törtrésze alatt fagyott meg a levegő a TV2 stúdiójában, amikor A Nagy Duett élő adásában Schmuck Andor bejelentette: súlyos beteg, életmentő kezelésre szorul. Mindenkit meglepett a drámai hír, a politikust ugyanis egy mindig optimista, vidám és hihetetlenül vicces embernek ismerték meg az emberek, annak a típusnak, akiről nehezen elképzelhető, hogy bármilyen betegség ledönti a lábáról.
Nos, Schmuck Andor betegsége azóta is sokakat tölt el aggodalommal. Olyannyira, hogy még egy imacsoport is létrejött a gyógyulása érdekében.
„Őszintén szólva, nagyon meglepődtem! Tizenkét-tizennégy nyugdíjas állt össze, hogy imacsoportot alapítson a felépülésem érdekében. Ráadásul ők nem is a Tisztelet Társaságának tagjai. Közölték, hogy minden nap összegyűlnek a Szent István Bazilikában egy harminc percre, hogy fohászkodjanak értem. Hát, én ilyenről még életemben nem hallottam, így természetesen nagyon jól esett. Arra kértem csak őket, hogy ne csak értem mormoljanak el egy imát, hanem mindenkiért, aki hasonló betegséggel küzd, mint én. Az biztos, hogy jövő héten, amikor már kiderült az eredmény, meghívom őket egy jó ebédre” – árulta el a Borsnak korábban Schmuck Andor, aki húsvét előtt annyit árult el a Tények Plusz riportjában, hogy a mintavételt követően az orvos nem közölt vele jó híreket, ám ő ennek ellenére bizakodó, bár a bakancslistáját megírta.
Bár a politikus a pontos diagnózist még nem árulta el, sőt, az egész betegségről meglehetősen sejtelmesen nyilatkozik, az biztos, hogy június 6-án ismét orvosnál járt. Azt vizsgálták, hogy az eddigi kezelés használt-e neki, javult-e Schmuck Andor állapota.
„Alapvetően azt tudom mondani, hogy háromféle kimenetele lehet a vizsgálatnak. Vagy az derül ki, hogy hatott a kezelés, és jó irányba változott az állapotom, vagy az, hogy a kezelésre nem reagált a szervezetem, és az állapotom – mondhatni – stagnál. Aztán itt van az a harmadik opció, amiről nem beszélek szívesen"
– ecsetelte a Borsnak a Tisztelet Társaságának elnöke, aki azóta már túl van a június 6-i vizsgálaton.
„Megkaptam az eredményt, így már mindent tudok. Az sem titok számomra, hogy hatott-e a kezelés, és egyértelmű, hogyan reagált rá a szervezetem. Ezen információk tudatában kell majd döntenem a továbbiakról. Az a tervem, hogy péntek 13-án teszem meg a nagy bejelentést"
– mondta sejtelmesen lapunknak Schmuck.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.