
Úgy néz ki, hogy Horváth Éva továbbra sem épült fel teljesen a Balin elszenvedett súlyos motorbalesetéből, ugyanakkor már egyre közelebb jár ahhoz, hogy újra terhelhesse a lábát.
A korábbi szépségkirálynő már több beavatkozáson is túl van - szám szerint nyolcon műtéten esett átt a baleset óta -, akinek már több mint fél évet kivett az életéből a súlyos sérülése. Horváth Éva most egy friss videóval jelentkezett a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában, és sajnos rossz híreket kellett közölni. Ugyanis vissza kellett mennie a kórházba, mivel úgy érezte, hogy valami nincs rendben a hónapok óta gyógyuló lábával.
Visszajöttem a kórházba kötözésre, mert úgy ítéltem meg, hogy a lábam nem alakul túl jól, illetve mintha láttam volna, hogy egy picit kezd szétnyílni. De most voltam bent, megnézte a doktor úr, és azt mondta, hogy szerinte teljesen jó, nem indokolja azt, hogy bent maradjak a kórházban, úgyhogy megyek vissza haza, hála az égnek
– mondta az Instagram-történetében megosztott videójában.
Horváth Éva hozzátette, még megvárta, hogy a legutóbbi röntgenjét megkapja, illetve egy teszt eredményét, ami a testében lévő gyulladásos folyamatok kimutatására szolgál. A csinos modell hangsúlyozta, hogy szerencsére semmilyen komoly problémát nem mutattak ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.