Eljött végre az ő idejük: négy csillagjegyre még 2026 vége előtt példátlan siker és szerencse vár. Inbaal Honigman médium és asztrológus szerint a csillagok állása most lehetővé teszi, hogy életük talán legjobb évét zárják – még ha az esztendő első fele talán nem is úgy alakult, ahogy azt szerették volna, néhány jelentős asztrológiai változásnak hála kezdenek megfordulni az események. Mutatjuk, mely állatövi jegyekről van szó!

1. Rák
Míg sok más csillagjegy nehezen boldogult az év első felében, addig számodra a legtöbb dolog kedvezően alakult, kedves Rák. Honigman szerint ez azért van, mert a Jupiter, a szerencse bolygója, az év első felében a Rák jegyében tartózkodik. Ennek eredményeként eddig egy olyan évet tudhatsz magad mögött, amelyhez foghatót talán még soha nem tapasztaltál. Amennyiben még nem érzed ennek a jó szerencsének a kézzelfogható eredményeit, ne csüggedj: a Jupiter 2025 végétől 2026 március elejéig retrográd mozgásban volt, ami lelassította a fejlődés külső jeleit, de biztos lehetsz benne, hogy ez a lehetőségek, a jólét és az áldások éve számodra.
2. Oroszlán
2026 eleje óta volt részed pár hullámvölgyben, és bár most még úgy tűnhet, hogy a szerencse nem a te oldaladon áll, az év második fele nagyszerű lehetőségekkel kecsegtet, miután a Jupiter, a bőség bolygója június 30-án belép a jegyedbe. A Jupiter uralja a pénzügyi sikert, a növekedést, a terjeszkedést, az utazást és a kalandot: így tehát, ha eddig jólétben és áldásokban reménykedtél, készülj fel! Most remek alkalom nyílik nemcsak arra, hogy pénzt keress, hanem arra is, hogy bővítsd az otthonod.
3. Bika
Tagadhatatlan, hogy mostanában nehéz időszakon mentél keresztül, kedves Bika. Ennek oka az, hogy az Uránusz, a hirtelen változások bolygója, már hét éve a te jegyedben van. Honigman szerint ez az energia arra késztetett, hogy megkérdőjelezd magad, és felborította a stabilitásodat is. Azonban az élet hamarosan sokkal jobbra fordul számodra, még az év vége előtt, mivel az Uránusz április végén elhagyta a jegyedet, mi több, nagyjából 80 évig nem is tér vissza. Így most végre úton vagy afelé, hogy önmagad legmagabiztosabb és legboldogabb verziójává válj. A május 16-i újhold után a jegyedben már talán már észre is vetted, ahogy egyre csak gyűlik a szerencse az életedben, a java pedig még hátravan.
4. Kos.
Ez a te éved, kedves Kos. 2026 eleje óta a Neptunusz – amely az álmokat uralja -, és a Szaturnusz - a fegyelem uralkodója -, generációs bolygói léptek be a jegyedbe: ez egy erőteljes bolygócsoporthoz vezetett a jegyedben áprilisban, ami határozottan felszította benned a tüzet. Habár Honigman szerint általában véve nem rajongsz a fegyelemért, ez az energia most mentálisan a megfelelő helyre kalauzol, annak érdekében, hogy koncentrált maradhass. Míg a Szaturnusz energiája más csillagjegyek számára kissé nehezen kezelhető, addig számodra hihetetlen szerencsét jelent, különösen a karriered szempontjából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.