

A régi időkben az emberek számára a ház menedéket jelentett az időjárás, a vadállatok és az idegenek elől, ezért a bejárati ajtókat olyan pontnak tekintették, ahol a jó vagy rossz hatások beléphettek a személyes terükbe. Sok kultúrában ezért mágikus védelemmel, különféle jelekkel, amulettekkel vagy vallási áldásokkal igyekeztek biztosítani, hogy a negatív hatások kívül maradjanak. Lássuk, milyen babonák kötődnek az otthonok védelméhez a különböző kultúrákban!

Ausztriában, Bajorországban és Németország több régiójában ma is láthatók krétával írt jelölések a házak bejárata fölött az ajtófélfán, például: „20 C M B 26”, a számok és betűk közé pedig kis keresztjeleket tesznek. Ezek a jelek a Sternsinger, vagyis a háromkirályok házszentelő hagyományához kapcsolódnak. Vízkereszt idején gyerekek vagy ministránsok járják végig a településeket, és krétával felírják az ajtó fölé az aktuális évszámot és az áldás betűit, mint ahogy azt a fenti példa mutatja. A „C”, „M” és „B” betűket gyakran a három napkeleti bölcs – Caspar, Melchior és Balthasar – nevéhez kötik, de sokan inkább a latin „Christus Mansionem Benedicat”, azaz „Krisztus áldja meg ezt a házat” rövidítéseként értelmezik. A hagyomány szerint ez a felirat védelmet és áldást hoz a házra, valamint megóvja a lakókat a balszerencsétől.
A patkó az egyik legismertebb európai szerencsehozó jelkép. A középkorban sok ház bejárata fölé erősítették, mert úgy vélték, hogy a vas képes elriasztani a rossz szellemeket és a negatív hatásokat.
Egyes vidékeken a patkót felfelé fordítva helyezték el, hogy „összegyűjtse” a pozitív energiákat, máshol lefelé fordítva tették fel, hogy az áldás szétáradjon a házban.
A Kárpát-medencében sokáig elterjedt szokás volt, hogy új otthon építésekor érmét vagy fémtárgyat helyeztek a küszöb alá, a küszöböt ugyanis sok helyen különösen érzékeny pontnak tekintették, amelyen keresztül a külső világ „beléphet” a házba. A hiedelem szerint az érme elhelyezése bőséget hozott a ház lakóinak, és megvédte az otthont a balszerencsétől.
Dél-Olaszországban gyakran láthatunk egy piros színű, szarv alakú amulettet a házak bejáratánál – ezt cornicellonak vagy cornónak nevezik. A hagyomány szerint ez az amulett védelmet nyújt az úgynevezett „malocchio” , vagyis a rontó tekintet ellen. A piros szín és a szarv formája a néphit szerint eltereli vagy semlegesíti a felénk irányuló rossz szándékot.
Az északi hagyományokban a rúnáknak fontos mágikus jelentőséget tulajdonítottak. A vikingek korában gyakran védelmező rúnajeleket faragtak a házak bejáratára, vagy az ajtók közelébe. Az egyik legismertebb ilyen jel az „Algiz” rúna, amely az oltalom egyetemes szimbóluma volt. A hit szerint képes volt távol tartani a rossz szándékú embereket és a balszerencsét az otthonoktól.
Japánban a sintó hagyományt követők gyakran helyeznek a bejáratok fölé „shimenawa” nevű szent kötelet, amelyet szalmaszálból fonnak és papírszalagokkal díszítenek. A shimenawa azt jelzi, hogy a tér tiszta és védett, és a hiedelmek szerint megakadályozza, hogy a tisztátalan vagy kedvezőtlen energiák belépjenek a személyes térbe.
Görögországban, Törökországban és a Közel-Kelet számos vidékén gyakran találkozhatunk egy kék, szem alakú amulettel a házak ajtaján vagy a bejárat közelében – ezt Nazarnak vagy Görög Szemnek nevezik. A hagyomány szerint ez a jel visszaveri a szemmel verést és a rontásokat, melyek balszerencsét hozhatnak a ház lakóira. A Hamsza (Fatima keze) is a Közel-Keletről származó szimbólum, amely védelmet és áldást hoz az otthonokra a legendák szerint.
A kínai feng shui tanítása szerint a bejárati ajtó az a pont, ahol a „qi” ( chi ), vagyis az életenergia belép az otthonba. Éppen ezért a személyes tér védelmére gyakran helyeznek az ajtó fölé bágua tükröt, amelynek nyolcszögletű keretén a Ji Csing trigramjai láthatók. A hagyomány szerint ez a tükör visszaveri a kedvezőtlen energiákat, így védi a ház lakóit a negatív behatásoktól.
A kelta és modern wicca hagyományokban gyakran boszorkánycsengőket vagy szélcsengőket akasztanak a bejárati ajtóra. Az okkult hit szerint a csilingelő hang megtisztítja a teret, és elűzi a rossz szándékot vagy a sötét erőket, amikor valaki belép a házba. A boszorkánycsengőket azért akasztják közvetlenül a kilincsre vagy az ajtó közelébe, hogy minden ajtónyitáskor „megvédjék” az otthon meghitt atmoszféráját.
Sok hagyományban természetes elemekkel igyekeztek megóvni az otthonok erőterét. A néphit alapján sót, szenet vagy feketeborsot szórtak a küszöb elé, mert úgy tartották, hogy ezek elnyelik a kedvezőtlen energiákat. A modern spiritualitás hívei fekete turmalint vagy szelenitet helyeznek az ajtó közelébe, emellett szárított növényeket – például berkenyeágat, babérlevelet, rozmaringot vagy fokhagymát – akasztanak a bejárathoz védelmező szimbólumként.
A kora újkori Angliában egy különös módszer is elterjedt volt, az úgynevezett „boszorkányüveg”. Egy átlátszó üvegbe tűket, sót és szárított gyógynövényeket tettek, majd a küszöb közelébe rejtették – a hiedelmek szerint így „csapdába ejtették” az ártó szándékot és a gonosz erőket.
Egy biztos: ha ezek a hagyományok évszázadokon át fennmaradtak, talán nem árt kipróbálni közülük egyet-kettőt. Ki tudja, lehet hogy a szerencse épp a te bejárati ajtódnál kopogtat majd.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.