Ember Márk

null
Születési név
Ember Márk
Művésznév/becenév
Nincs adat
Születési idő
1993. január. 16. (33 éves)
Születési hely
Budapest
Horoszkóp
Bak
Magasság
Nincs adat
Eredeti hajszín
fekete
Családi állapot
házas
Párja
Havasi Virág
Gyermekei
Nincs adat
Háziállat
kutya: Krumpli
Foglalkozás

Életrajza

Ember Márk 1993. január 16-án született, Budapesten. Édesapja dr. Ember Tibor sebész, édesanyja Jurkovits Zorica, aki gyógypedagógusként tevékenykedik. Ember Márk szülei a Magyarországi Szerb Színház tagjai. A színésznek két testvére született: László, aki 11 évvel idősebb nála, valamint a nála ugyancsak 11 évvel fiatalabb húga, Léna
Már gyermekkorában megmutatkozott a zenei tehetsége, Ember Márk fiatalon megtanult klarinéton, valamint szaxofonon is játszani. Emellett lehetősége volt színészi képességeit is fejleszteni részben édesanyja színjátszó csoportjában, melynek Márk is tagja volt. Az előadások során hangszertudását is kamatoztatta, ugyanis több színházi darabban is zenélt.

Tanulmányai

Gimnáziumi évei végén a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban érettségizett. 
2012-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, melynek 2017-ig volt a hallgatója, ahol színűvészként végzett Máté Gábor és Dömötör András osztályában.

Magánélete

2020-ban derült ki a nyilvánosság számára is, hogy Ember Márk párkapcsolatban él Antóci Dorottya színésznővel, akivel ebben az évben a Love Bistro szereplői voltak. 
2022-ben a Sztárban Sztár adásai alatt mutatkozott először a nyilvánosság előtt Ember Márk párjával Havasi Virággal.
2024 nyarán Ember Márk és Havasi Virág szakítottak.
2024 novemberében a színész örömmel mesélte el, hogy újra egy párt alkotnak kedvesével. 
2025 augusztusában került sor Ember Márk esküvőjére, ahol Havasi Virággal a nyilvánosság teljes kizárása mellett, szűk családi körben örök hűséget fogadtak egymásnak. 

Ember Márk színész
Veréb Tamás, Kárpáti Rebeka, Ember Márk és Fehér Tibor a Legénybúcsú című film bemutatóján
Fotó: Szabolcs László /  Mediaworks Archívum

Szakmai pályafutása

2017-ben Ember Márk a színművész diploma megszerzése után a Vígszínházhoz szerződött, ahol gyakorlatát is töltötte. 
Ugyancsak ebben az éven megalakult A Grund – vígszínházi fiúzenekar, melyben a színész énekel, valamint gitáron és szaxofonon is játszik.
2020-ban indult A Dal-ban Tovább című dalával, amely a legjobb négy produkció között kapott helyet. 
2021-ben ismét A Dal színpadán állhatott, ezúttal vendégként.
Szintén ebben az évben lehetőséget kapott arra, hogy zeneszerzőként is megmutassa tehetségét, amikor A tehetséges Mr. Ripley című előadáshoz komponálhatott.
2022-ben egy másik oldalát is megmutatta a Sztárban Sztár stúdiójában. 
2020-tól kezdődően a Thália Színház művészeként láthatták őt a nézők egészen 2023-ig.
2023-ban szabadúszó színészként tevékenykedett tovább.
Szintén ebben az évben A helység kalapácsa című filmben Csepü Palkó szerepében volt látható. 
2024-ben a nagy sikert aratott Futni mentem filmben Máté karakterét formálta meg. 
Ugyancsak 2024-ben került bemutatásra a Hogyan tudnék élni nélküled, amelyben Ember Márk Tatai Gergő figuráját keltette életre. 
2025-ben Ember Márk a Hunyadi sorozatban Mátyás szerepében tűnt fel. 
Szintén 2025-ben a Legénybúcsú-ban Alex szerepében volt látható.
2026-ban Ember Márk Jászai Mari-díjat kapott, az elismeréssel járó pénzjutalomról lemondott és felajánlotta két független színháznak.
Jelenleg a színész, többek között a nagy sikerű Hogyan tudnék élni nélküled film színházi adaptációjában is játszik, de sokan ismerik Ember Márkot A Pál utcai fiúk, illetve a Shek színdarabokból is, ebben az utóbbi musicalben még mindig elcsíphető az Ogre szerepében.

Filmszerepei

2011 - Sweet Sixteen, a hazudós - Csóka
2016 - #sohavégetnemérős - Tomi
2017 - A Viszkis - Zsolti
2018 - Nyitva - Páciens
2018 - BÚÉK - Szomszéd
2021 - Ecc-pecc - Gábor
2022 - Ida regénye - Csorba
2023 - A helység kalapácsa - Csepü Palkó
2024 - Futni mentem - Máté
2024 - Hogyan tudnék élni nélküled? - Tatai Gergő
2025 - Legénybúcsú - Alex

Sorozatszerepei

2017 - Kémek küldetése
2017 - Egynyári kaland - Misi
2017 - Oltári csajok - Herczeg Kornél
2018 - Tóth János - Turista
2018 - Csak színház és más semmi - Kozma Alex/Faragó Gábor
2019 - A tanár - Milán
2022 - Doktor Balaton - Dávid
2023 - Valami Amerika - Mikó Marcell

Színházi szerepei

1988 - A padlás - Rádiós
1996 - A dzsungel könyve - Sír Kán
2010 - Túl a Maszat-hegyen - Morzsányi Géza / Pacaporkoláb
2012 - Makrancos Kata - Biondello
2013 - Popfesztivál 40 - Manuel
2014 - Brémai muzsikusok - Kucu néni
2015 - Jó estét nyár, jó estét szerelem - újságárus / sofőr / utcazenész
2015 - Sirály
2015 - Találkozás
2015 - Haramiák - Kosinsky
2016 - SZFEntivánéji álom - Égeus-Embi
2016 - Földrengés Londonban - Dr. Tim
2016 - Bűn és bűnhődés
2016 - A Pál utcai fiúk - az idősebb Pásztor
2016 - Zombor rózsája - Kapetan
2017 - Szentivánéji álom - Lysander
2017 - Lóvátett lovagok - Ferdinánd
2017 - Hamlet - Bernardo
2018 - Egy éj a Paradicsomban - Maxim
2018 - A diktátor - Tudósító
2018 - Kozmikus magány - Koordinátor
2018 - Bolha a fülbe - Rugby
2019 - Baal - Ekart
2019 - A nagy Gatsby - Tom Buchanan
2019 - Trainspotting - Alkesz / Tommy / Simon / Morag
2019 - Najviše na cvetu
2020 - Hello Again - Író / Diák
2020 - Puskás musical - Czibor Zoltán
2020 - Gyilkosság az Orient Expresszen - Arbuthnot ezredes
2020 - Illatszertár - Asztalos úr
2021 - Lövések a Broadwayn - Cheech
2022 - Komédia egy bankrablásról - Mitch
2022 - Rettenetes szülők - Michel
2023 - Varázslat egy nyáréjszakán - Lüszandrosz
2023 - Ezeregy éjszaka - Dzsáfár
2024 - Tikk-takk Bumm! - Jon
2024 - Koldus és királyfi - Tom Canty

Szinkronszerepei

1982 - Tex - Tex
2001 - Boldog kempingezők - Wichita
2015 - Jessica Jones - Malcolm Ducasse
2015 - Rosalie Blum - Részeg vendég barátja
2015 - Victoria - Boxer
2016 - Assassin's Creed - Nathan
2016 - A Belko-kísérlet - Mike Milch
2016 - Ben-Hur - Kadim
2016 - Érettségi - Marius
2016 - Az ifjú pápa - Freddy Blakestone
2016 - Katwe királynője - Theo
2016 - Késik a szüret - Eddie
2016 - Palackposta - Pasgård
2016 - Az utolsó emberig - Shamrock
2017 - Amerikai istenek - Bolond Sweeney
2017 - A babaház úrnője - Jack Philips
2017 - Én, Tonya - Seriff
2017 - FullMetal Alchemist - Roy Mustang
2017 - Hét nővér - Eddie
2017 - Hozzám jössz, haver? - Befektető
2017 - Jumanji - Vár a dzsungel - Frigó
2017 - Kisasszonyok - Frank Vaughn
2017 - A nagy pénzrablás - Denver
2017 - Pókember: Hazatérés - Aaron Davis
2017 - A széf - Michael Dillon
2017 - Tulipánláz - Sunyi férfi
2017 - Wonder Wheel - Az óriáskerék - Flörtölő férfi a Rubyban
2018 - Alfa - Sigma
2018 - Amerikai állatok - Eric
2018 - C. B. Strike - Jonah Agyeman
2018 - Fekete Párduc - Koncoló / N'Jadaka
2018 - Felelsz vagy mersz - Carter
2018 - Gotti - John Gotti, Jr.
2018 - Ha a Beale utca mesélni tudna - Alonso 'Fonny' Hunt
2018 - A kötelék - Eltakarító
2018 - Megtalálsz Párizsban - Henri Duquet
2018 - Nap nap után - Justin / A
2018 - A néma forradalom - Erik Babinsky
2018 - A Partiállat - Jack
2018 - Pusztító - Jay
2018 - SEAL Team - Summer Kairos
2018 - Sötét elmék - Mike
2018 - Superfly - Youngblood Priest
2018 - Terror - David Bryant őrmester
2018 - Tomb Raider - Rog
2018 - Az újonc - Jackson West
2018 - A védelmező 2. - Miles Whittaker
2019 - Az Aranypinty - Boris felnőttként
2019 - Az Esernyő Akadémia - Diego Hargreeves
2019 - Családi bunyó - Önmaga
2019 - Ebgondolat - Tony
2019 - Elrabolt világ - Gabriel Drummond
2019 - Jumanji - A következő szint - Frigó
2019 - A kegyelem ára - Bryan Stevenson
2019 - Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül - Iker
2019 - Rocketman - Bernie Taupin
2019 - Szexoktatás - Jackson Marchetti
2019 - Szuperhőst nevelek - Mark
2019 - Terminátor: Sötét végzet - Gabriel / REV-9
2019 - Yesterday - Rocky
2020 - Árok - Rodrigo Nagenda
2020 - Cursed: Átkozott - Arthur
2020 - Egy éj Miamiban - Cassius Clay
2020 - Ha tudnád - Paul Munsky
2020 - Karanténban - Aidan
2020 - Locke & Key – Kulcs a zárját - Tyler Locke
2020 - Mrs. America - Marc Feigen-Fasteau
2020 - A nagy pénzrablás - Denver
2020 - Pont az a dal - David Cliff
2020 - A sötétség titkai - Nick
2020 - A sötétség titkai - Menhelyi dolgozó
2020 - Az új pápa - Freddy Blakestone
2020 - A vágyak szigete - Patrick Sullivan
2021 - Bajnokszív - Alex
2021 - Free Guy - Egér
2021 - Gyilkos Halloween - Cameron
2021 - Locke & Key – Kulcs a zárját - Tyler Locke
2021 - Lőpor turmix - Virgil
2021 - Mi lenne, ha...? - Koncoló
2021 - Mortal Kombat - Cole Young
2021 - Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak - Jason
2021 - A nagy pénzrablás: Tokiótól Berlinig - Önmaga / Denver
2021 - New Amsterdam - Dr. Hans Paré
2021 - New Amsterdam - Louis
2021 - New Amsterdam - Kwame Adu
2021 - New Amsterdam - Elders, ápoló
2021 - Szinglilét - Nick
2021 - Az újonc - Jackson West
2021 - A vadnyugat törvényei szerint - Nat Love
2021 - Vaják - Eskel
2021 - Végtelen útvesztő 2. - Bajnokok csatája - Theo
2022 - Beugrottam - Jameel 'Jay' Agassi
2022 - Elvis - Elvis
2022 - Fekete Párduc 2. - Koncoló
2022 - Fullmetal Alchemist: Az utolsó alkímia - Roy Mustang
2022 - FullMetal Alchemist: Sebzett bosszúja - Roy Mustang
2022 - Játsszunk gyilkosost! - David
2022 - Rohammentő - Castro
2022 - Stranger Things - Eddie Munson
2022 - Szerencse lánya - Dean Barton
2022 - Szöszi - Eddy Robinson, Jr.
2022 - Út a döntőig - Pedro García Aguado
2022 - Vegyél el - Bastian
2023 - A balerina - Choi
2023 - Boksoon kettős élete - Yun-Seok
2023 - Elvis, a titkos ügynök - Elvis Presley
2023 - Gyönyörű sorscsapás - Shepley Maddox
2023 - Koppenhágai Cowboy - Nicklas
2023 - Manta, Manta: Padlógáz! - Tom
2023 - Motorosok - Benny
2023 - One Piece - Roronoa Zoro
2023 - Pénzeső - Kevin Gill
2023 - Rachel Stone: Mindent vagy semmit - Ivo
2023 - Rebel Moon: 1. rész - A tűz gyermeke - Tarak
2023 - Szeretnélek utálni - Do Won-joon
2023 - Tin és Tina - Adolfo
2023 - Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz - Rája Filé
2023 - Transformers: A fenevadak kora - Noah Diaz
2023 - Yu Yu Hakusho - Urameshi Yusuke
2023 - A zodiákus lovagjai - Seiya
2024 - Challengers - Patrick Zweig
2024 - Dűne 2. - Feyd-Rautha
2024 - Gyönyörű esküvő - Shepley Maddox
2024 - A Gyűrűk Ura: A rohírok háborúja - Wulf
2024 - Hang nélkül: Első nap - Eric
2024 - A kikötő törvénye - Néstor
2024 - Szupersejt - Tazer
2024 - Twisters: Végzetes vihar - Javi
2024 - Umjolo: Kezdettől fogva - Bafo
2025 - Fekete tükör - Kae
2025 - Feszült helyzet - Daniel 'Danny' Gonzalez őrnagy
2025 - Rajtakapva - Hank Thompson
2025 - Vasszív - Parker Robbins

Dalai

2011 - Hiperszónikus baj
2011 - Ihlet bácsi
2011 - MFT
2011 - Rosszkor jövő
2011 - Várj
2015 - Voltam már
2018 - Jobb, hogy ha mennél
2019 - Nem, nem, nem
2019 - Pont elérsz
2019 - Ha
2020 - Tovább
2020 - Van miért! 
2020 - Ugye pajtás!
2020 - Nem esek szét
2021 - Ígérd meg

CD-k, hangoskönyvek

2017 - Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek
2021 - Mérő László: Az ész segédigéi

Díjai, elismerései

2022 - Az évad közönségkedvence - Thália Színház
2023 - Az évad közönségkedvence - Thália Színház
2024 - Babicsek Bernát-díj
2026 - Jászai Mari-díj

EZEN A NAPON SZÜLETETT
NEKI IS EZ A HOROSZKÓPJA

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.