Szabó Zsóka lerántotta a leplet a titokról: így élnek a zárt ajtók mögött az isztambuli nők

E mesés török város legtöbbször csak a fenséges mecsetek, a nyüzsgő bazárok és a lenyűgöző látványosságok képében jelenik meg a turisták előtt. Kevesen mondhatják el magukról, hogy valóban beleláttak a helyiek mindennapjaiba, a csillogó kulisszák mögötti igazi valóságba, azaz ismerik Isztambul titkait. Szabó Zsóka azon szerencsések közé tartozik, akiknek megadatott a lehetőség, hogy egy teljes hónapon át a „falakon belül” éljenek.

• Őszinte gyerekszeretet és közös sütés: az idegenként érkező Zsókát a gyerekek és a konyhai segítségnyújtás zökkenőmentesen beillesztette a családba.
• Váratlan női függetlenség a négy fal között: a konzervatív családanya saját bankszámlával rendelkezett, amiről a férj csak közös megegyezéssel, szigorúan engedéllyel vásárolhatott.
• Titkos strandok és felszabadult nők: a fiatal generáció egyáltalán nem hord burkinit, helyette a kizárólag nők számára fenntartott partokon feszengés nélkül élvezi a szabadságot.

Magyar nő fedte fel Isztambul titkait

Zsóka egy nyelviskola segítségével került ki egy konzervatív török családhoz az ázsiai oldalon, ahol egy kis szobában kapott szállást. Kezdetben idegenként mozgott a zárt világban, ám a gyerekek nyitottsága és a konyhai közös munka gyorsan ledöntötte a falakat. Olyan rituálékba és családi titkokba nyert bepillantást, amelyek teljesen átírták a muszlim nőkről alkotott képet. Megismerte a nők tiszteletreméltó pénzügyi függetlenségét, részt vett a férfiak elől elzárt, intim női beszélgetéseken, és még egy különleges, kizárólag nőknek fenntartott tengerparti strandra is eljutott. Zsóka az egyhónapos kintlét alatt nemcsak a nyelvet gyakorolta sikerélménnyel, hanem örökre a szívébe zárta Törökország rejtett csodáit.

A legtöbb utazó csak turistaként fedezi fel Isztambult, te viszont egy hónapot töltöttél egy konzervatív isztambuli családnál. Hogy kerültél ki hozzájuk, miért vállalkoztál erre a családlátogatásra?

Egy nyelviskolában törökül tanultam, ez az iskola szervezte az utat, kifejezetten azért vállalkoztam rá, mert szerettem volna gyakorolni a nyelvet. Egy kultúrát, a hétköznapi életmódot ugyanis igazán akkor tudod megismerni, ha hetekig benne élsz.

Milyenek voltak az első benyomások, amikor megérkeztél?

Amikor megérkeztem, és elhelyeztek a lakás egyik szobájának kis zugában, akkor mértem csak fel igazán, mennyire különleges, de egyben nehéz helyzet ez. Az első pillanatokban teljesen idegennek éreztem magam. Kellettek napok, mire felengedtem.

Mi segített átlendülni ezen az első, nehéz időszakon?

Az idegenség érzésének feloldásában a gyerekeknek volt a legnagyobb szerepük. A török gyerekek nagyon nyitottak és érdeklődőek, azonnal játszani akarnak, ehhez pedig nem kellenek szavak. A török szülők pedig, ha azt látják, hogy a kicsik elfogadnak, maguk is sokkal kedvesebbek, nyitottabbak lesznek.

Persze az is kellett, hogy én is kivegyem a részem a mindennapokból: beültem melléjük a konyhába szőlőlevelet tölteni, segítettem teríteni a vendégeknek, vagy teát főztem vacsora után. Idővel aztán az utcán már úgy mutattak be a szomszédoknak: „a barátunk Magyarországról”, vagy egyenesen úgy, hogy a rokonuk.

Milyen hátterű családnál laktál?

A fiatal házaspár, akiknél laktam, két kisgyerekkel egy olyan lakótelepen élt, ahol közepesen tehetős emberek – hivatalnokok, tanárok – laktak. Nem voltak gazdagok, nagyon megfontolták, mire költenek, így rengeteg dolgot odahaza készítettek el, főleg az élelmiszereket.

Érdekes módon azonban a feleség, Melek szülei kifejezetten tehetős vállalkozók voltak, egy sokkal jobb környéken, tágas lakásban éltek. Melek húgai - bár ők is fejkendőt viseltek -  divatos ruhákban jártak, egészen más életet éltek. A csinos nők fejkendőben is nagyon divatosak, a törökök imádják a divatot, a színeket harmonizálni. Melek lényegében egy nálánál szegényebb férfiba szeretett bele, és hozzá ment feleségül.

Ebből a vagyoni különbségből adódtak furcsa vagy meglepő helyzetek a családon belül?

Igen, egy nagyon érdekes kulturális tapasztalatom pont ebből fakadt. Meleknek volt saját bankszámlája, saját pénzzel, de a férje ebből sosem költött a családra, ez szigorúan a nő magánvagyona maradt. Amikor elromlott a vasalójuk, este megbeszélték, hogy kivételesen az ő pénzéből vesznek újat. Elmentünk együtt a plázába, de a férfi nem vette el a kártyáját: együtt vették ki a szükséges összeget, majd a férj ment oda a pénztárhoz megvenni a gépet. Bár nem kérdeztem rá, de szerintem ezt a pénzt idővel visszaadta Meleknek.

Milyen nyelven kommunikáltatok a mindennapokban?

Mivel a török nyelvet mentem ki gyakorolni, igyekeztem a nyelvtudásomat használni, de azért sokat forgattam a szótárt is.

Mi volt az a pont, amikor úgy érezted, hogy a szűk családon kívül a tágabb környezetük, a közösség is befogadott?

Az igazi áttörést az jelentette, amikor elkezdtek magukkal vinni vendégségbe. A környéken szinte mindenhová meghívtak: oda is, ahol kisbaba született, vagy ahol épp kerti sütögetést rendeztek. Nagyon élveztem az anyukák délelőtti összejöveteleit is. Ez egyfajta ráérős, késő délelőtti közös reggeli: a házigazda készült a főétellel, a többiek pedig hoztak valami apróságot. Miközben a gyerekek együtt játszottak, a nők teáztak és beszélgettek. Ezeket a találkozókat váltásban tartották, mindig másnál gyűltünk össze.

Volt olyan közös program, ami különösen emlékezetes maradt?

A legnagyobb kedvencem az volt, amikor Melek édesanyja kivitt magával a piacra. Mondta, hogy hagyjam otthon a szótárat, és mindent elmagyarázott: hogyan kell kiválasztani a legjobb zöldségeket, gyümölcsöket, az olívabogyót vagy épp a sajtokat.

Gyakran él a fejünkben egy merev, kicsit egydimenziós kép a konzervatív muszlim nőkről. Te milyennek láttad őket a négy fal között, amikor nem látták őket férfiak?

Bár vallásos és konzervatív nők, pontosan olyan érzelmes emberek, mint bárki más. Megvannak a maguk bánatai, kérdései, és szükségük van tanácsra. Amit nem akarnak az édesanyjukkal megbeszélni, azt megosztják a barátnőikkel.

Miről beszélgetnek egymás között a legszívesebben?

Eljutottam velük egy kifejezetten nőknek szóló vallásos körbe is, amelyet egy Koránban jártas, művelt nő vezetett, aki a résztvevők kérdéseire válaszolt. Azon a találkozón, amin én is ott voltam, épp a férjek voltak a téma: miért nehéz velük szót érteni, hol vannak az elakadások a párkapcsolatban, és hogyan lehetne ezeket megoldani. Nagyon különleges élmény volt. Alapvetően csendesek voltak, semmi harsány megnyilvánulás, de ez persze habitus kérdése is.

A fiatalabb generáció is ennyire komoly, vagy náluk már lazulnak a keretek?

Melek húgai például még hajadon, fiatal lányok voltak, akiket a mozi, a szórakozás és az iskola foglalkoztatott. Amikor egyszer átnéztük a fürdőruháikat, pont olyanok voltak, mint bármelyik kamaszlány.

Nagyon nevettek, amikor azt a tetőtől talpig takaró fürdőruhát, a burkinit kerestem náluk, amit a könyvekben láttam. Bár ők sem jártak közös strandokra, viszont olyan helyekre mentek a tengerparton, amelyek kizárólag a nők számára voltak fenntartva. Én is elmentem velük egy ilyen női napozóra. Őszintén? Nagyon jó volt. Nem leselkedett senki, nem kellett feszengeni vagy behúzni a hasunkat.

Isztambulban a legmodernebb negyed és a legkonzervatívabb utca sokszor csak pár lépésre van egymástól. Volt olyan élményed, amikor a családdal kimozdulva azt érezted, mintha egy másik dimenzióba léptetek volna át?

Ők a Boszporusz túloldalán, Isztambul ázsiai oldalán éltek, ami egyszerre hihetetlenül modern és mélyen archaikus. Az épületek modernek, de a heti piac napján egy-egy kis utca egy csapásra árusok birodalmává válik – pontosan úgy, ahogy szerintem évszázadokkal ezelőtt is történhetett.

Ezt a párhuzamos létezést lépten-nyomon érezni Isztambulban. Sétálsz a Galata-hídon, modern ruhát és napszemüveget viselsz, jönnek szembe a hozzád hasonló turisták, mégis minden porcikádban érzed, hogy ez már a Kelet. Kelet varázsa ott van az illatokban, az árusok kiáltásaiban, a terek hangulatában.

Sikerült egyedül is felfedezned a várost, vagy mindenhová kísértek?

Én nagyon szeretek egyedül is csavarogni, de ezt a vendéglátó családom egyáltalán nem értette, és féltésből nem is engedték meg. Ezt a vágyamat csak egy későbbi, másik isztambuli utazásom alkalmával tudtam megvalósítani.

Isztambulon kívül merre jártál még az országban?

Megfordultam a nagyon meleg éghajlatú, különleges fekvésű Izmirben, Ankarában, és Kütahyában is, ahol a Kossuth-ház áll. Jártam Bursában, ahová különösen szép emlékek kötnek. Ide viszonylag kevés turista jut el, pedig az európai és ázsiai kereskedelem kulcspontja, a Selyemút egykori nyugati végállomása volt.

Melyik helyszín rabolta el leginkább a szívedet?

Ami a legmélyebb nyomot hagyta bennem, az Konya, a kerengő dervisek városa. Pár éve, egy decemberi napon jártam ott, amikor épp Rúmira emlékeztek. A hagyomány szerint a perzsa költő és misztikus ebben a városban élt, és itt hozta létre a dervisrendet.

A város szellemi központja a Mevlana Múzeum, ami egyben Rúmi türkizkupolás mauzóleuma is. Ez a szúfi miszticizmus szent helye, ahol felbecsülhetetlen értékű kéziratokat, szőnyegeket és a dervisek rituális tárgyait őrzik. Decemberben a világ minden tájáról összesereglenek ide a zarándokok és a költő tisztelői.

Törökországban kiemelten fontos a gasztronómia. Van valamilyen sajátos íz, amit hazahoztál magaddal?

Konyában kötelező megkóstolni a Mevlana şekerli nevű cukorkát. Ez egy hófehér, apró korong, ami pillanatok alatt szétolvad az ember szájában. Minden bizonnyal oszmán gyökerei vannak, bár a mai formája valószínűleg a második világháború utáni időszakban alakult ki. Néha itthon, a nagyobb török élelmiszerboltokban is felbukkan, nálunk a leggyakrabban a bergamottos változatát lehet kapni.

Nézd meg a videót is Isztambulról:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: