Iráni kalandok hátizsákkal.

Tevehús és csadorban fürdés – Így járta be fillérekből Iránt Andrea

külföldi utazás
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 09. 17:15
Tarts velünk egy nem mindennapi időutazásra, ahol a tempót és az irányt a Lonely Planet és a szerencse diktálta! Ismerd meg Bognár Andrea és barátai történetét, akiket Irán misztikus világa és a sivatagi éjszaka örökre megváltoztatott.

Irán neve hallatán most legtöbbünknek a politikai feszültség, a Hormuzi-szoros lezárása, vagy a szigorú szabályok jutnak eszébe, de Bognár Andrea számára ez az ország egy életre szóló kalandot jelentett. 2008-ban, amikor a hírek szintén egy küszöbön álló támadásról szóltak (ami akkor végül nem következett be), ő és barátai úgy döntöttek, hogy saját szemükkel akarják látni ezt a zárt világot, mielőtt minden végleg megváltozik.

Bognár Andrea és barátai Irán sivatagában, a Kaluts-ban.
Bognár Andrea és barátai 2008-ban járták be hátizsákos turistaként Irán különleges tájait. Neki a Kaluts-sivatag földöntúli hangulata volt a legmaradandóbb élmény. 
Fotó: Bognár Andrea
  • Hogyan lehetett 60 ezer forintból eljutni Teheránba a digitális korszak előtt.
  • Iráni kórház, tevehús, buszbaleset és csadorban fürdés – hihetetlen kalandok.
  • Hogyan lehetett szállást találni a szigorú vallási szabályok között.

Ilyen tapasztalatokat tartogatott Irán 2008-ban hátizsákos turistáknak

Okostelefonok és GPS nélkül, csupán egyetlen útikönyvvel a kezükben vágtak neki a perzsa kultúra felfedezésének. Az utazás során a standby-jegyek bizonytalanságától egészen az afgán határ menti fegyveres találkozásokig minden színesítette az útjukat. Andrea európai nőként élte meg a kendőviselés kényszerét és a helyiek néha tolakodó, máskor szívmelengető vendégszeretetét. Az izgalmas túra során a saját határaikat feszegették. Egy balul elsült tevehús-vacsora és egy szerencsés kimenetelű buszbaleset után a perzsa vendégszeretet olyan mélységeit tapasztalták meg, ami itthon elképzelhetetlen lenne. Végül a sivatag csendje és a teheráni káosz kettőssége adta meg azt a választ, amiért útra keltek: Iránt nem érteni, hanem érezni kell.

Középkori iráni mecset belső díszítése.
Irán lenyűgöző építészete és díszítőművészete   mély nyomot hagy az utazókban.
Fotó: Bognár Andrea

Miért pont Iránra esett a választásotok, és végül hogy jutottatok el oda?

Ez 2008-ban történt, és egy 2 hetes túra volt. Valami nagyon különleges helyre akartunk utazni. Akkoriban folyamatosan arról szóltak a hírek, hogy esetleg megtámadják Iránt (ami végül 18 évvel később következett be), és úgy voltunk vele, hogy ezt az országot még most kell látni, mielőtt minden megváltozik. Egy barátunkkal mentünk, aki a Lufthansánál dolgozott, ezért standby-jeggyel tudtunk utazni, ami azt jelentette, csak akkor szállhattunk fel a gépre, ha maradt hely. Ez teljesen az utolsó pillanatban derült ki, de a repülőjegy csak 60.000 forint körül volt.

Utcai pénzváltás Teheránban.
Utcai pénzváltás Teheránban: ez is egy különlegessége az országnak, sokkal jobban váltanak, mint a hivatalos pénzváltók, és megbízhatóak is. 
Fotó: Bognár Andrea

Hogyan tudtátok megtervezni az utat okostelefonok nélkül?

A Lonely Planetből szerveztünk mindent. Akkor még nem volt okostelefon, így abból néztük ki a szállásokat és az útvonalakat is. Teheránba érkeztünk, ott kezdtük az utat. Itt a Nemzeti Ékszerek Kincstárát – ahol a világ legnagyobb koronaékszer gyűjteményét őrzik –, az Azadi-tornyot, az amerikai követséget néztük meg, utóbbinál viszont rögtön ránk szóltak, hogy tilos fotózni. 

Nagyon megmaradt bennem, hogy mennyire másképp működött minden: a metrón külön női és családi kocsik voltak, a buszokon is elkülönítették a férfiakat és a nőket. Ezeket nagyon komolyan vették. A metró egyébként sokkal modernebb volt, mint nálunk, légkondicionált és nagyon tiszta. Az irániak egyébként nagyon büszkék a hazájukra, Perzsiára.

A teheráni amerikai nagykövetség kerítése.
A teheráni amerikai nagykövetség kerítése, amelynek színes graffitijei mára a főváros egyik legtöbb turistát vonzó látványossága lett. 
Fotó: Bognár Andrea

Yazdban rögtön egy kórházban kötöttetek ki, aztán jött a sivatag. Mi történt ott pontosan?

Teheránból távolsági busszal mentünk Yazdba, ahol gyönyörű tradicionális szállásunk volt, belső udvarral, régi perzsa hangulattal. Ott próbálta ki Sari a tevehúst, ami után kórházba került. Maga a kórház eléggé lerobbant volt, nyolcágyas kórtermekkel, de az ellátás meglepően jó volt, ráadásul ingyenes. A gyógyszereknek köszönhetően egy nap alatt rendbe is jött. Yazdban megnéztük a Hallgatás tornyait, ahová a zoroasztriánusok a halottaikat tették ki, még az 50-es években is így temetkeztek, de aztán ezt a fertőzésveszély miatt betiltották, valamint a tűztemplomot és az óvárost is megnéztük a Péntek-mecsettel.

A yazdi Hallgatás tornyai, zoroasztriánus temetkezési helyek.
A yazdi Hallgatás tornyai, ahová a zoroasztriánusok kirakták halottaikat. Amint a természet (nap, szél, vadállatok) elvégezte a feladatát, a csontokat a középen lévő osszáriumba helyezték. 
Fotó: Bognár Andrea

Innen Kermánba mentünk tovább, ahol egy taxisofőrnél aludtunk, akit a Lonely Planetből találtunk. Ő elvitt minket étterembe, ahol elég abszurd jelenetnek voltunk tanúi: a taxisunknál teljesen természetes volt, hogy mivel ő nem kapott villát, simán elvette a szomszéd asztalról azt, amivel más már evett. Mi csak néztünk, de ott ez nem volt téma. Majd a Kaluts-sivatag következett, ami az egyik legerősebb élmény volt számomra. Ott maradtunk egyedül a sivatagban éjszakára is, közel az afgán határhoz, amikor hirtelen megjelent egy dzsip fegyveres katonákkal, hogy mit keresünk ott. Mondtuk, hogy csillaghullást nézni jöttünk. Kicsit megijedtünk, de végül nagyon barátságosak voltak, inkább csak vigyázni akartak ránk. Maga a sivatag olyan volt, mintha egy másik bolygón lennél: a homokdűnék úgy néztek ki, mint egy megfagyott tenger hullámai, teljes csend volt, semmi nem mozdult. Gyönyörű volt.

Az iráni Kaluts-sivatag naplementekor.
Az elbűvölő Kaluts-sivatag (Dasht-e Lut) egy kiterjedt sósíkságokkal és dűnékkel teli sivatag, amely 2016 óta az UNESCO Világörökségi listáján szerepel. 
Fotó: Bognár Andrea

Ezután Shiraz és a Perzsa-öböl menti tengerpart következett. Úgy tudom, itt is meggyűlt a bajotok a hatóságokkal.

Igen, innen Shirázba mentünk, ahol megnéztük az üvegmozaikokkal díszített, és egy hatalmas gyémánthoz hasonló Shah Cheragh mecsetet, majd a két perzsa költő, Hafez és Szaadi sírját, illetve Perszepoliszt és az Akhaimenida királysírokat is Naqhs-e Rostamban, ahová az ókori perzsa nagykirályokat temették. Shiráz gyönyörű város, viszont ott volt a legrosszabb szállásunk: a vécé konkrétan egy konténerszerű fülke volt a szoba sarkában. Innen lementünk Busehrbe, mert mindenképpen látni akartuk a Perzsa-öblöt. Fürödni is akartunk, természetesen csak ruhában, illetve csadorban lehetett bemenni a vízbe. Az első utunk azonban a rendőrségre vezetett, mert itt az atomerőmű miatt – amelyet most romboltak le – előírás volt, hogy be kell jelentkezni. Itt viszont tényleg nincs semmi látnivaló a Perzsa-öblön kívül, de csináltunk egy csomó képet azokról a hatalmas tankerekről, amelyek a Hormuzi-szoros felé hajóztak.

Naplemente a Perzsa-öbölnél.
Naplemente a Perzsa-öbölnél; a távolban a Hormuzi-szoros felé hajózó tankerek. 
Fotó: Bognár Andrea

Azt mondják, a perzsa vendégszeretet legendás, ezt hogy tapasztaltátok meg?

Busehr után Iszfahánba mentünk, de útközben volt egy buszbalesetünk. Egy szerpentinen belénk jött egy autó, ami végigszántotta a busz oldalát, egyszerre szakadt ki mindenkiből az Allahu Akbar. A buszon megismerkedtünk egy családdal, akik később meghívtak minket Iszfahánban, de nem magukhoz, hanem ahhoz a családhoz, akikhez ők is mentek. Külön szobát készítettek nekünk, reggelivel vártak, elvittek piknikezni. Rengeteget kérdezgettek Európáról, zenéről, alkoholról, és nagyon érezni lehetett, mennyire el vannak zárva a külvilágtól. Az egész út alatt egyszer sem éreztük azt, hogy át akarnának verni vagy lehúzni minket. A perzsa vendégszeretet valóban legendás. 

Piknik Iszfahánban egy perzsa családdal.
Piknik perzsa módra: Andrea és barátai egy iráni család vendégszeretetét élvezték Iszfahánban.
Fotó: Bognár Andrea

Iszfahán egyébként varázslatos, itt láttuk a lenyűgöző Naqhs-e Jahan-teret, ami UNESCO Világörökség, a téren álló Ali Qapu-palotát, az Imam-mecsetet, a Sheikh Lotfollah-mecsetet, vagy éppen a bazárt, ahol vettünk is egy gyönyörű szőnyeget. Iránban eszméletlen jó áron lehet nagyon szép perzsa szőnyegeket vásárolni.

Az 1598 és 1629 között épült iszfaháni Naqhs-e Jahan tér 1979 óta UNESCO Világörökség; olyan építészeti remekművek ölelik körbe, mint az Imam-mecset, a Sheik Lotfollah-mecset (a képen), vagy az Ali Qapu-palota. 
Fotó: Bognár Andrea

A túrát Teheránba visszatérve fejeztük be, ahol úgy alakult, hogy valami olcsó és nem is túl jó szállodában szálltunk meg, de azt nem felejtem el, hogy a barátunknak elázott az övtáskában tartott pénze, így a szálláson ruhacsipeszekkel csíptettük fel a bankókat mindenhová, olyan volt a jelenet, mint valami maffiafilmben. Itt még utoljára megnéztünk egy óriási perzsaszőnyeg kiállítást.

A teheráni Azadi-torony éjszakai kivilágítással.
A teheráni Azadi-torony, melyet Mohammad Reza Pahlavi, Irán utolsó sahja rendelt meg a Perzsa Birodalom 2500 éves évfordulójának megünneplésére , és 1971-ben készült el.
Fotó: Bognár Andrea

Milyen volt európai nőként megélni az ottani szigort?

Nem volt könnyű. Hiába viseltem kendőt, azonnal kiszúrták, hogy európai vagyok. A szőke haj, a kék szem miatt mindenki megbámult. Voltak nagyon kedves emberek, akik odajöttek hozzám, puszilgattak, azt mondták, biztos egy hollywoodi sztár vagyok, mások viszont kifejezetten szigorúan néztek. Néha legszívesebben elbújtam volna, emiatt abszolút hasznos is volt a kendő. Két fiúval utazni sem volt egyszerű, ezért azt mondtuk, hogy az egyikkel házasok vagyunk (azóta valóban összeházasodtunk), a másik fiú pedig a rokonom. Így kaptunk közös szobát a szállásokon, és ezt általában mindenhol elfogadták.

Bognár Andrea Iránban.
Andrea épp oly különlegességnek számított Iránban, mint amennyire nekik a helyiek. 
Fotó: Bognár Andrea

Mi az az egyetlen kép vagy érzés, ami leginkább megmaradt benned Iránról?

A Kaluts-sivatag. Az a végtelen csend és az egész táj látványa. Meg persze az egész káosz: egyik nap még Budapesten vagy, másnap pedig egy teljesen más világban, szmoggal, Paykanok őrült forgalmával, dudálással és közel-keleti nyüzsgéssel mindenhol. Akkor még nem volt okostelefon, de valahogy minden működött. Előre megterveztük az útvonalat, aztán a helyszínen mindig improvizáltunk. 

Nézd meg Irán csodáit az alábbi videóban is:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.