Az ágyi poloskák terjedése veszélyeztetheti a párizsi olimpiát

tömegközlekdés
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 04. 06:33

Az elmúlt hetekben megugrott a franciaországi vonatokon észlelt ágyi poloskák száma, amely már a párizsi olimpiát is veszélyeztetheti, írja a Euronews. A francia kormány összehangolt akciót indított a kártevők ellen, de a részletekről egyelőre nem sokat tudni.

A közösségi médiában egyre többen osztanak meg videókat és fotókat ágyi poloskákról, amelyek állítólag megfertőzték a vagonokat. Az általában csak a hotelekben és otthonokban jelen lévő kártevők a jelek szerint átterjedtek a párizsi metróra, sőt néhány fővárosi moziban is megjelentek. A párizsi önkormányzat kérte a kormánytól, hogy néhány hónappal az olimpia előtt segítsen hatékonyan fellépni a kártevők ellen.

A Euronews szeptember 29-i cikke szerint az SNCF nemzeti vasúttársaság cáfolta, hogy vonatait rovarok fertőzték volna meg, de azt is közölte, hogy körültekintőbbek lesznek a következő hetekben. Az azt megelőző napokban ugyanis több utas is jelezte a poloskák megjelenését a vonatokon. A Le Parisien francia napilap értesülései szerint az utasokat arról tájékoztatták, hogy kérhetik a jegyük árának visszatérítését.

Az elmúlt néhány évben a francia háztartások tizedének okozott gondot az ágyi poloska terjedése. A kártevők az 1950-es évekre teljesen eltűntek, de a nagy népsűrűség és a tömegközlekedés fejlődése miatt az utóbbi időben újra megjelentek a városban, a kiirtásuk azonban több száz eurós tétel. Bár a poloskák nem terjesztenek betegségeket, csípésük vörös foltokat, hólyagokat vagy kiütéseket hagy a bőrön, és erős viszketést, allergiás reakciókat, de akár alvászavarokat, szorongást is okozhat. A fertőzés kezelése nehéz, hosszadalmas és költséges lehet.

Az SNCF vasúttársaság azt állítja, hogy rendszeresen tisztítják a járataikat és a kártevőket ellen is védekeznek, ám ha bebizonyosodnak az ágyi poloskákról szóló hírek, akkor a vonatokat kivonják a forgalomból a probléma elhárításáig.

A borítókép illusztráció, forrása: AFP/Roger Eritja

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.