Ezek az eldugott világítótornyos kis szigetek Európa legszebbjei

világítótorony
PUBLIKÁLÁS: 2022. július 27. 13:41
Várnak ránk a klasszikus Balti-tengeri üdülőhelyek és az Északi-tenger partvidéke is rejteget szépségeket. Olyanokat, mint például az évszázados világítótornyok, melyek legtöbbjét csipkézett sziklaképződményekre, magasan a tenger fölé ívelő földnyelvek hegyére építették.

Ha csendes kikapcsolódásra, nádtetőkkel tarkított, falusias hangulatra vágyunk, és az érintetlen természetben illetve a gazdag madárvilágban szeretnénk gyönyörködni, akkor érdemes felefedeznünk Rügen szigetét, melytől nyugatra aHiddensee terül el. Ez a terület az előbbivel és a környező kis szigetekkel együtt részét képezi a Nyugat-Pomeránia Lagúna Térség Nemzeti Parknak.

A gelleni torony Forrás: Marcus_Hofmann/shutterstock.com

A sziget képét erdős legelők és homokdűnék formálják, az elcsendesülést pedig nagyban segíti, hogy motoros járművek csak kivételes esetben jelenhetnek meg, a tömegközlekedés és a szállítás nagy része lovaskocsival történik.

Két világítótorony is található itt, az egyik a 28 méter magas, piros tetejű Dornbusch-világítótorony, mely a sziget északi fennsíkján áll 1888 óta. A látogatók 102 lépcsőn juthatnak fel a 20 méter magasan lévő kilátóplatformra. A másik, az előbb emílett Dornbusch-nál jóval kisebb, ám igazán festői, 12 és fél méteres világítótornyot Gellen település északi határánál, erdeifenyők ölelésében találjuk, a homokos tengerpart hátterével igazi, Instagramra kívánkozó látványt nyújt.

A romantikus festőket is megihlető sziget tornya

A már említett Rügen Németország legnagyobb szigete. Hangulatos üdülőépítészete, homokos tengerpartjai és festői mészkősziklái miatt kedvelt célpontja a turistáknak. Megközelíteni a legegyszerűbben a világörökségi Hanza-városból, Stralsundból lehet a Rügen-hídon és a Rügen-töltéshídon keresztül, melyekről egyenesen a sziget fővárosába, Bergenbe érkezhetünk.

Sellin üdülőhelye, a titpikus strandkosarakkal Forrás: canadastock/shutterstock.com

Innen aztán továbbmehetünk a délkeleti tengerparti üdülőhelyek vagy az északkeleti Jasmund Nemzeti Park irányába is. A sziget délkeleti tengerpartján olyan népszerű üdülőhelyeket találunk, mint például Sellin, melyet Rügen leghosszabb, 394 méteres rakpartja övez.

Sassnitz mólója és tornya Forrás: Andreas Voge/shutterstock.com

De ilyen helyszín Binz is, ahonnan északra, a Jasmund Nemzeti Park kapujában találjuk Európa leghosszabb, 1450 méteres mólóját, természetesen világítótoronnyal a végén.

Az Észak-Fríz-szigetek egyik legismertebbje

Az Északi-tengeren, Németország és Dánia határán található az az Északi-Fríz-szigetekhez tartozó Sylt, mely elsősorban üdülőhelyeiről: Westerlandról, Kampenről és Wenningstedt-Braderupról, illetve a 40 kilométer hosszú homokos strandjáról ismert, mely kedvelt célpontja a vízi sportok kedvelőinek, és a filmeseknek. Az elmúlt évtizedekben rengeteg filmjelenetet és videóklippet forgattak itt.

A sziget igazi paradicsom a világítótorony-vadászoknak, ugyanis nem kevesebb mint öt ikonikus építmény található itt.

Az ország legészakibb településén, List auf Sylt-ben a szigetcsúcs nyugati és keleti oldalán is találunk egy-egy piros-fehér tornyot, míg a sziget legismertebbje a fehér alapon barna csíkos kampeni világítótorony, mely 1855 óta áll a városka mellett, a sziget középső vidékének partvonalának vörös szikláin, ahová 1913-ben még egy szektorfényt sugárzó kiegészítő tornyot is telepítettek.

A kampeni szektorfény-torony Forrás: mapman/shutterstock.com

A kampeni torony eredeti petróleumlámpája annak idején akkora műszaki újdonság volt, hogy 1855-ben még a párizsi világkiállításon is helyet kapott. A megnyitását követő években a létesítmény nagy népszerűségre tett szert a helyiek és a turisták körében, és egészen az 1980-as évekig látogatható volt; mára azonban bezárt, és csak világítótoronyként üzemel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.