Repülő bútorok, víz alatti fák és táncoló medvék - újévi szokások a világ körül

új év
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 30. 13:31
Az óévből az újévbe történő átmenethez számos szokás és rituálé kapcsolódik, melyekkel az ember igykeszik bebiztosítani, hogy maga mögött hagyjon minden balszerencsét, és annál kedvezőbben alakuljon a jövője.

Ehhez gyakran társul a gonosz szellemek elűzésének gondolata - zajjal, fénnyel, például tűzijáték vagy petárda segítségével, csörömpöléssel, mely olyan formákat is ölthet, mint Dániában a tányértörés vagy Japánban a harangok kongatása. A múltat sok helyen régi, szükségtelen tárgyaktól való látványos megválással, például ablakon történő kidobással hagyják maguk mögött az emberek, de szintén összefonódtak az ünneppel a különféle jóslások is. Tavaly már írtunk arról, miért is cirkálnak üres bőrönddel ilyenkor a kolumbiaiak, idén pedig újabb nemzetek szilveszteri szokásait vesszük górcső alá.

Romániában medvével űzik el a gonoszt

A Románia északkeleti részén fekvő Bukovina és Moldova régiói igen gazdag hagyományokkal rendelkezik. Az egyik legnagyobb téli fesztivált, az ősök szokásainak ünnepét (Festivalul de Datini și Obiceiuri Strămoșești) december 30-án rendezik Comănești-ben. Ilyenkor az emberek gyakran valódi állati szőrméből készült medvejelmezben vonulnak fel az utcákon, hogy végül eljátsszanak egy kis jelenetet. Ebben először a medve összeesik, arra utalva, hogy megszállta egy gonosz démon. Ekkor jön a Medveszelídítő, és egy késsel felvágja a medve bundáját, hogy kiengedje a démont, a medve pedig újra feléled. Ez a történet egyben az óév halálát és az új év születését is szimbolizálja, mint a theguardian.com cikkéből kiderül.

A 2018-as medvefesztivál Forrás: robertharding via AFP/Matthew Williams-Ellis

Új évi fa - a víz alatt

Elsősorban a volt Szovjetunióban, a volt Jugoszláviában, Törökországban, Kínában és Vietnámban divat, hogy nemcsak karácsonykor, hanem újévkor is állítanak fát. Ezt a karácsonyfákhoz hasonló díszítik fel, ám kifejezetten az újév megünneplésére szánják, vagyis ez nem ugyanaz, mint amikor a karácsonyfát újév utánig meghagyjuk. Általában lucfenyőt használnak, és a díszek is megegyeznek a karácsonyfákéval, az orosz újévi fa azonban nem tartalmaz vallási szimbólumokat - olvasható a Wikipédián.

Az utóbbi 25 évben az oroszok ezt a hagyományt egy jeges kihívással egészítették ki, melynek során két búvár, akiket Jégapónak és Jégleánynak neveztek el, leereszkednek a világ legnagyobb édesvizű tavának, a befagyott Bajkál-tónak a mélyére, hogy több mint 100 lábnyira a felszín alatt állítsák fel az újévi fát. Bár a hőmérséklet általában jóval fagypont alatt van ilyenkor a régióban, az emberek a világ minden tájáról odautaznak, hogy részt vegyenek a különleges rituálén.

Dobjunk ki mindent, ami már nem kell - az ablakon

A régi, szükségtelen tárgyak szimbolikus kidobálása régi és világszerte elterjedt hagyomány. Johannesburgban például még manapság is érdemes körültekintően közlekedni szilveszterkor, mert könnyen egy emeletről ledobott bútordarab landolhat a lábunk előtt, de hasonlóval még akár Dél-Olaszországban is találkozhatunk, ahol régi ruhákat, konyhai felszereléseket hajigálnak ki. Argentínában ennél kevésbé veszélyes a helyzet, itt ugyanis többnyire csak repülő papírfecnik keresztezhetik az utunkat.

Forrás: SatyaPrem/pixabay.com

Itt a szilveszterhez hagyományosan társuló konfettiszórás mögött praktikus magyarázat rejtőzik: az argentinek régi irataikat és papírjaikat darabolják fel, ezzel jelképezve, hogy maguk mögött hagyják a múltat. Más latin-amerikai országokban ugyanakkor előszeretettel öntenek ki például egy vödör vizet az ablakon, Brazíliában pedig az óceánba dobnak fehér virágcsokrot.

Források: theculturetrip.com, bestlifeonline.com

A címlapképen a 2017-es dornavátrai medvefesztivál látható, forrás: DANIEL MIHAILESCU / AFP

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.