Nyissuk a sort a közelből: Dániában tányért törnek.
Fogják a nem használt tányérokat, és a legjobb kívánságok közepette, vidáman hozzávágják barátaik és szeretteik bejárati ajtajához. Spanyolországban a szerencse egyértelműen a szőlőhöz kapcsolódik:
ha sikerül úgy várnia az éjfélt, hogy egyszerre összesen tizenkét szemet tuszkolt a szájába, akkor a siker az új évben garantált.
A világ túlsó végén, Ecuadorban szilveszter éjjelén papírral töltött madárijesztőket égetnek, melyhez adnak néhány múlt évben készült fényképeit is. Mindezt természetesen a jószerencse nevében.
Mexikóban is tartják a tizenkét szőlőszem szokását, de a legjobb az, hogy újév napján mindenkinek piros alsóneműt kell viselnie, és egy üres bőröndöt kell végighúznia az utcán.
Rio de Janeiróban, ahol a becslések szerint kétmillió ember ünnepel együtt szilveszter éjjelén a Copacabanán, fehér ruhát kell viselni, mely a brazilok szerint szerencsét hoz.
Ehhez járul hozzá még az, hogy virágokat dobnak az óceánba.
Japánban a harangokat 108-szor kongatják meg az ünnepkor,
Svájcban pedig fagylaltot pottyantanak a földre. Puerto Ricóban egyes helyeken egy vödör vizet öntenek ki az ablakon, hogy az új évben a rossz szellemeket távol tartsák maguktól.
A legfurcsább mind közül azonban kétségkívül egy perui városka december végi szokása: a Takanakuy fesztivál a haragosokat várja.
Nincs más dolguk, mint bunyózni - mindenki ad egy-két pofont annak, akivel nézeteltérése van, majd elássák a csatabárdot: a következő évet tiszta lappal indítják, és elfelejtik sérelmeiket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.