Hamarosan megépülhet Las Vegas első városi parkja

USA
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 13. 13:21

Las Vegas egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megvalósítsa régi álmát, és megépítse az első városi parkját. A múlt héten 2,1 millió dollárért vásároltak meg egy ingatlant a városházával szemben, mely az utolsó, hiányzó láncszem volt ahhoz, hogy elérjék a park tervezett méretét - adja hírül a travelpulse.com.

Las Vegas Strip - illusztráció Forrás: pdphoto.org/commons.wikimedia.org

A park a New York-i Central Park mintájára épül majd, a terveken szerepel egy emlékmű a bejáratnál, emellett közterek, és egy több célra használható út is helyet kap majd, amelyen gyalogosok és kerékpárosok is közlekedhetnek, és amely a parkot a közeli látnivalókkal kapcsolja össze.

A park hétköznaponként elsősorban a környék dolgozóinak nyújthat felfrissülést, esténként az itteni lakosokat várják, hétvégén és ünnepnapokon pedig a turistákra is számítanak.

A tervek szerint a terület legalább 1,5 hektárt foglal el, ami persze jóval elmarad a Central Park 840 hektárjától, de akkor is üde színfolt lesz a sivatagi városban, ahol a kulturális élmények, a zene és a művészet mellett különböző sportesemények és társadalmi rendezvények is helyet kaphatnak.

A látogatók kényelmét a padok mellett, kerékpárállványok és tárolóhelyek, biciklikölcsönző, mosdók és kávézó is szolgálják, emellett helyi történelmi emlékek is hozzájárulnak a hangulathoz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.