Japánban sajtótájékoztatót tartottak arról, hogyan lehetne megfékezni a koronavírus terjedését az éjszakai bárokban. Shinya Iwamuro közegészségügyi tanácsadó szerint gyakorlati előírásokra van szükség a személyzetnek és a vendégeknek is, például fontos lenne, hogy a látogatók ne csókolózzanak idegenekkel, ne osztozzanak a tányérjukon, és egymáshoz képest olyan szögben helyezkedjenek el, mely csökkenti a fertőzés kockázatát - adja hírül a reuters.com.
A Tokiói bárnegyedekben végzett tesztelés során az derült ki, hogy növekszenek a koronavírus napi esetszámai, elsősorban a 20–30 évesek körében. Emiatt a városvezetés július 15-én pirosra emelte a település készültségi fokozatát.
Miután Tokióban már háromszázhoz közelített az esetszám, a főváros kivette a turizmusélénkítési programból a fővárost. A kormány azt is fontolóra veszi, hogy szigorítja a rendkívüli állapot kihirdetését lehetővé tevő törvényt.
Sokan ugyanakkor úgy vélik, az éjszakai élet vált a hatóságok bűnbakjává, miután nem sikerült megfelelően nyomon követniük és visszaszorítaniuk a betegséget.
Masayuki Saijo, a Nemzeti Fertőző Betegségek Intézetének virológiai osztályának igazgatója elmondta, hogy nem volna szabad az embereket a munkahelyük alapján diszkriminálni, mint mondja, Nincs különbség aközött, hogy valaki éjjel vagy nappal dolgozik, a fertőzés csökkentésének stratégiája ugyanaz.
Az éjszakai életben dolgozók érdekvédelmi szövetsége, a Nightlife Business Association kidolgozta a saját biztonsági szabályait, melyek szerint például fertőtleníteni kell a karaoke mikrofonokat, miután a kormányzati szabyályozást, a kötelező a maszkviselést és a két méteres távolságtartást kivitelezhetetlennek tartják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.