Az Indianai Egyetem kutatói a Dominikai Köztársasággal összefogva hozták létre az Élő tengeri múzeumot a La Caleta nemzeti park területén. A múzeum célja az itt található régészeti és biológiai kincsek megőrzése - adja hírül a Smithsonianmag.com.
A projekt célja, hogy megőrizze annak a spanyol kereskedelmi hajónak a roncsait, amely az 1725-es vihar idején süllyedt el itt. Miközben a hajóról már néhány tárgyat kiállítottak az Atarazanas Múzeumban, maga a jármű a tengerfenéken látható, víz alatti kiállítás keretében.
A Dominikai Köztársaságban emellett egyébként még négy tengeri múzeum létezik, mely egyedi választ ad egy jellemzően helyi problémára. A hajóroncsokról származó tárgyakat bárki hazaviheti, egészen addig, amíg a leletek felét az államnak adja.
Az ország azonban híján van az erőforrásoknak a tárgyak megőrzéséhez és kiállításához, ezért döntöttek úgy, hogy inkább a vízre bízzák ezt a munkát. Így született meg a tenger alatti hajóroncs-múzeum, melyhez több, már kiemelt leletet is visszavisznek, és a rekonstrukció munkát a víz alatt kezdik meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.