Megtalálhatták a híres 17. századi svéd csatahajó testvérét

vasa
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 09. 15:15

Svéd búvárok két, valószínűleg a 17. században elsüllyedt hajóroncsot találtak Stockholm közelében. A tengeri régészek szerint az egyik a híres svéd csatahajó, az első útján elsüllyedt Vasa testvérhajója lehetett - írja az MTI.

Forrás: JavierKohen/wikipedia.org

Jim Hansson tengeri régész és búvár kedden fedezte fel a hajóroncsokat a Vaxholm-sziget partjai közelében, amely számos hajó hullámsírja. Nagyon felvillanyozta, hogy egy olyan hajóroncsot fedezett fel, amely hasonlít a Vasára, már a méretében is. "Olyan érzés volt, mintha a Vasa mellett úsznék" - mondta pénteken.

A szakemberek úgy vélik, a két hajóroncs egyike a Vasa testvérhajója lehetett. A Vasa svéd hadihajót az 1620-as években építették II. Gusztáv Adolf svéd király megrendelésére. Az elkészült 69 méter hosszú hajót korának egyik legjobban felszerelt hadihajójának tartották, 64 ágyú volt a fedélzetén. 1628-ban indult első útjára a stockholmi kikötőből, ám egy heves szélroham megbillentette, és az ágyúnyílásokon beömlő víz elsüllyesztette.

A Vasát 1961-ben kiemelték a hullámsírból, a stockholmi Vasa Múzeumban lehet megtekinteni, és az egyik legnépszerűbb turistalátványosságnak számít.

A hajóműhelyből, ahol a Vasa készült, három további hajót rendelt a király: az Applet, a Kronan és a Scepter nevű hajókat, amelyek több tengeri csatában is harcoltak. "Úgy véljük, valamelyikük ebben a térségben süllyedhetett el" - hangsúlyozta Patrik Höglund tengeri régész és búvár.

A hajókat, amelyek roncsait most megtalálták, a régészek szerint szándékosan süllyesztették el, hogy víz alatti akadályként feltartóztassák az ellenséges hajókat. A búvárok famintákat is felhoztak a roncsokból, hogy laboratóriumban vizsgálják meg azokat, és meghatározzák a korukat.

A vizsgálat kideríti, hogy mikor vághatták ki a fákat, amelyekből a hajót ácsolták, és az archívumokból jó eséllyel ki lehet deríteni, hogy a kivágott fákból mely hajók készültek

- magyarázta Hansson.

A roncsok több évszázada pihennek a tenger mélyén, de ugyanolyan jó állapotban maradtak fenn, mint a Vasa. A régészek magyarázata szerint ennek oka, hogy

a Balti-tenger vízéből hiányoznak azok a mikroorganizmusok, amelyek más vizekben élnek, és elpusztíthatnák a roncsot.

A maradvány kiemelését egyelőre nem tervezik, mert a víz nagyon jól konzerválja azt. Ehelyett egy digitális kiállításon szerepelnek majd, amelyet a hajóroncsoknak szentelt új, 2020-ban megnyíló múzeumban láthat majd a közönség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.