A World Travel Awards idei versenyén a legnépszerűbb európai nevezetességnek ismét az írországi Spike szigeten épült börtönt választották, melyet sokszor az európai Alcatraznak is neveznek. A sziget, az ír partoktól délre, Cork városához közel található – írja a Turizmus.com.
A Spike szigeten a 6. században telepedtek le először szerzetesek, akik a 19. században elkezdték kibővíteni és megerősíteni kolostoruk falait. Később a kolsotor erőddé alakult és olyan brit fegyenceket hoztak ide, akiket a túlzsúfolt börtönök és az akkori gazdasági problémák miatt Ausztráliába kellett deportálni.
A börtön második évében több mint 2300 fegyenc várt itt elszállításra. Miután befejezték a fegyencek áttelepítését, a börtönt katonai központtá alakították. Csupán 2016-ban jött el az idő, hogy egy befektető ráleljen az egykori börtönre és egy 6 millió eurós átalakítással turisztikai látványosságot faragjon belőle.
A félelmetes múzeummá alakult börtönt egy általános nappali túra és egy éjszakai túra alkalmával látogathatjuk meg. Mindkét esetben hajóval érkezünk a szigetre, de míg az egyik túra egy múzeumlátogatásra emlékeztet bizarr elemekkel, addig az éjszakai séta alkalmával lenézhetünk „Írország poklába, amit csakis a kínzások miatt hoztak létre" – olvasható a sziget bemutatószövegében.
Bár az éjszakai túra rémséges és érdekes is egyben, a sziget területére nem csak az adrenalin és a horrorfilm függők érkeznek, hanem a történelem iránt érdeklődő iskolai csoportok is. A komplexum ugyanis a 6. századi kolostortól a hidegháború évein keresztül, mindenre kitérő múzeumot is magába foglal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.