A világ legszebb báltermei Moszkvától Madridig

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 25. 13:38
Pompás, pompásabb és túl pompás: Anasztázia bálterme, Capuleték reneszánsz csarnoka és II. Lajos rokokó szobája. Kastély mustra, Travelo módra.

Pompás paloták, sok négyzetméternyi üveg, aranyos cirádák vagy letisztult vonalak. Sok minden jellemezheti a belső tereket, amik arra lettek kigondolva, hogy az emberek fényűző bálokkal vagy hangversenyekkel múlassák bennük az időt. Mi pedig összegyűjtöttünk önöknek párat, hogy velünk együtt csodálják, vagy éppen hüledezzenek azokon a termeken, melyekben az arisztokrácia töltötte, vagy tölti manapság is az idejét. Persze megnéztük azt is, földi halandóként hova, hogyan lehet bejutni.

Termek, amik mindenkinek ismerősek kicsit

Carszkoe Szelo, Oroszország

Tegye fel a kezét, aki emlékszik arra a jelenetre az Anasztázia című rajzfilmből, amikor Anasztázia beszalad egy elhagyatott kastélyba, és egy óriási, lépcsős előtérben találja magát. Megvan? És a báljelenet a gyönyörű bálteremben? Ha nincs, segítünk:


Ezek a jelenetek létező helyszínekről lettek mintázva: Szentpétervár közelében, Puskin községben, Nagy Katalin palotájának tükörterméről van szó. A kastély a Romanovok egyik vidéki rezidenciája volt, Nagy Katalin adott megbízást az építésre 1710 körül, a német építésznek, Johann-Friedrich Braunsteinnak. Az elkészült viskót pár évvel később aztán Katalin lánya, Erzsébet cárnő kényelmetlennek és ódivatúnak ítélte meg, ezért orosz építészekkel kicsit átszabatta. A mai formáját 1756-ban nyerte el.

Az épület a barokk és a rokokó jegyeit is magán viseli, amiatt, hogy több etapban építették. A forradalom időszaka, majd a második világháború kicsit megviselte az épületet, a kastély helyreállítása a mai napig is zajlik. Tehát a bizonyos bálterem valóságban így néz ki:

Fotó: Stan Hebs / wikimedia.org
Fotó: Kasir / wikipedia.org
Fotó: Allie Caulfield / Flickr.com
Fotó: royalmonsour.com
Fotó: Jim Ansalone / Flickr.com
Fotó: Jorge Lascar / Flickr.com
Fotó: kerinin / Flickr.com
Fotó: ActiveSteve / Flickr.com
Fotó: Dennis Jarvis / Flickr.com

Palazzo Piccolomini, Olaszország

És ha már klasszikusok: emlékeznek a Zeffirelli-féle Rómeó és Júlia báljelenetére? Ez az:


Nos, ez is létező helyszín, bár nem Veronában van. A Palotát Palazzo Piccolomininek hívják, Pienza városában található. Ezt a palotát II. Pius Pápa építtette, az 1400-as évek közepén, napjainkban szállodaként működik, illetve a híres terem koncerteknek és kiállításoknak ad otthont. Ha netán Toscanában járna, és megnézné a híres báltermet, itt tud utánanézni az eseményeknek.

Schönbrunni kastély, Ausztria

Ugyan nem filmből, de sokanknak ismerős ez a belső tér, hiszen egyetlen határ választ el minket tőle: a Schönbrunni kastély bálterme. Ez a kastély a császári család nyári rezidenciája volt, az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, mint az egyik legszebb barokk építményt Európában.

Az építésekor az volt a szempont, hogy pompájában felülmúlja a Versailles-i kastélyt. I. Lipót adott parancsot megépíttetésére, a kastély 1441 helyiséggel rendelkezik, fénykorában ezer szolga gondoskodott az épület fenntartásáról és lakóinak kényelméről. A helyiségekből napjainkban 45 látogatható. Amúgy a kastély sokáig befejezetlenül állt, végül Mária Terézia ideje alatt készült el a ma látható formája. Bálterme a császári család nagyságát hirdeti, nagy tánctérrel és meghitt kis kuckókkal volt a Monarchia legpompázatosabb eseményeinek helyszíne.

Fotó: Stan Hebs / wikimedia.org
Fotó: Kasir / wikipedia.org
Fotó: Allie Caulfield / Flickr.com
Fotó: royalmonsour.com
Fotó: Jim Ansalone / Flickr.com
Fotó: Jorge Lascar / Flickr.com
Fotó: kerinin / Flickr.com
Fotó: ActiveSteve / Flickr.com
Fotó: Dennis Jarvis / Flickr.com

Versailles-i kastély, Tükörterem/tükörgaléria, Franciaország

És akkor a kastély, amit Habsburgék felül akartak múlni: Versailles. Kétségkívül a világ leghíresebb tükörterme a versailles-i, de ehhez hozzájárul az a tény is, hogy az első világháborút lezáró békeszerződéseket ebben a helységben ratifikálták.

Fotó: Stan Hebs / wikimedia.org
Fotó: Kasir / wikipedia.org
Fotó: Allie Caulfield / Flickr.com
Fotó: royalmonsour.com
Fotó: Jim Ansalone / Flickr.com
Fotó: Jorge Lascar / Flickr.com
Fotó: kerinin / Flickr.com
Fotó: ActiveSteve / Flickr.com
Fotó: Dennis Jarvis / Flickr.com

A terem reprezentálja a Napkirály és a francia gyarmatbirodalom nagyságát, a versailles-i épület együttest tartják az európai kastélyépítészet csúcsának. Ebben a tekintetben Versailles olyan, mint Jézus a mi időszámításunk szempontjából: volt időszak előtte és utána. Versailles a nulladik pont a kastélyok időszámításában. A hatalmi harcoknak és a hatalomdemonstrációnak 1642-től, amikor megépült a Párizs-környéki rezidencia, ez vált a mindenkori mintájává, habár önmagában ez az egy terem is egy ilyen demonstráció.

A teremben található 357 tükör azt jelképezi, hogy Franciaország ipara képes volt lenyomni a velencei tükörmonopóliumot, a plafon freskói pedig XIV. Lajos uralkodásának első tizennyolc évét mutatja be. Azok az uralkodók, akik nagyot akartak villantani, mind valami hasonlót, vagy még szebbet akartak építeni. I. Péter a cári nyári palotát, Nagy Frigyes porosz uralkodó pedig a Sanssouci kastélyt Potsdamban; illetve az előbb említett Schönbrunn célja is az volt, hogy pompájában felülmúlja XIV. Lajos kéróját.

Főúri pompa Gyulán

Az ötcsillagos Gyulai Várfürdő és AquaPalota mellett idén márciustól már a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban is szerezhet új élményeket, ahol a kiállítás megtekintése közben különleges, interaktív eszközök segítségével elevenedik meg a főurak és a cselédség élete. Őszi akciós csomagajánlataink a kastélybelépőt és akár a fürdőbelépőt is tartalmazzák! (X)

Kevésbé ismertek, de annál fényűzőbbek

Sa'dabad, Irán

A teheráni Sa'dabad épületegyüttes, melyet két arab uralkodó dinasztia, a Quajar és a Pahlavi építtettek, jelen pillanatban kábé azt a funkciót szolgálja, mint Budapesten a Sándor Palota: az elnök rezidenciája. Szerencsére nem az egész, 300 hektáros komplexum, így a köznép is bemehet megcsodálni az épületeket; ugyanis múzeumok, galériák, és szabadon látogatható parkok is találhatók itt.

A Sa'dabad legszebb szobája a tükör szoba, vagy gyémánt szoba. Ez a helyiség a palotaegyüttes Zöld Épületében található, egyébként mi is simán elfogadnánk nappalinknak. Annak ellenére, hogy minden négyzetcentimétere csillog-villog, nem giccses, hanem csodaszép:

Fotó: Stan Hebs / wikimedia.org
Fotó: Kasir / wikipedia.org
Fotó: Allie Caulfield / Flickr.com
Fotó: royalmonsour.com
Fotó: Jim Ansalone / Flickr.com
Fotó: Jorge Lascar / Flickr.com
Fotó: kerinin / Flickr.com
Fotó: ActiveSteve / Flickr.com
Fotó: Dennis Jarvis / Flickr.com

Royal Monsour, Marokkó

És ha már arabos stílusjegyek, akkor itt ez a szuper szobácska Marokkóból:

Fotó: Stan Hebs / wikimedia.org
Fotó: Kasir / wikipedia.org
Fotó: Allie Caulfield / Flickr.com
Fotó: royalmonsour.com
Fotó: Jim Ansalone / Flickr.com
Fotó: Jorge Lascar / Flickr.com
Fotó: kerinin / Flickr.com
Fotó: ActiveSteve / Flickr.com
Fotó: Dennis Jarvis / Flickr.com

Ezzel az a szerencsénk, hogy bárki lefoglalhatja, ha például szeretne nagyon elit környezetben házasodni, ugyanis ez egy szálloda csarnoka, a Royal Monsour Moroccoé.

Madrid, Kristálypalota, Spanyolország

Valószínűleg ez a legkristályszerűbb terem, amit valaha láttunk, bár se nem bálterem, se nem fogadószoba: eredetileg luxus üvegháznak szánták. Madridban, a Buen Retiro parkban áll ez a kis házikó, 1887-ben építette Ricardo Velasquez Bosco, az épület voltaképp teljesen üvegből készült, a lapokat egy fém váz tartja össze. Napjainkban képzőművészeti kiállítások helyszíne.

Fotó: Stan Hebs / wikimedia.org
Fotó: Kasir / wikipedia.org
Fotó: Allie Caulfield / Flickr.com
Fotó: royalmonsour.com
Fotó: Jim Ansalone / Flickr.com
Fotó: Jorge Lascar / Flickr.com
Fotó: kerinin / Flickr.com
Fotó: ActiveSteve / Flickr.com
Fotó: Dennis Jarvis / Flickr.com

Akik a pompával átestek a ló túloldalára

Linderhof kastély, Németország

És persze találtunk pár olyat is, ami a túldíszítettségnek olyan fokán áll, hogy az már-már vizuális környezetszennyezésnek számít. Itt van például ez a bajor kastély, mely II. Lajos egyik otthona volt:

Fotó: Stan Hebs / wikimedia.org
Fotó: Kasir / wikipedia.org
Fotó: Allie Caulfield / Flickr.com
Fotó: royalmonsour.com
Fotó: Jim Ansalone / Flickr.com
Fotó: Jorge Lascar / Flickr.com
Fotó: kerinin / Flickr.com
Fotó: ActiveSteve / Flickr.com
Fotó: Dennis Jarvis / Flickr.com

Mentségükre legyen mondva, hogy azért lett olyan, amilyen, mert a kor divatja a rokokó volt, ami alapból hajlamos a túlzásra. Másrészt II. Lajos notórius éjszakai bagoly hírében állt, kedvenc hobbija pedig a hajnalig tartó olvasás volt. A rengeteg tükörrel azt akarta elérni, hogy a lámpák fénye megsokszorozódjon, és így tudjon éjszaka is olvasni. Eme szimpatikus hobbi miatt talán megbocsátjuk neki ezt a szobát. Mindenesetre ha valaki nappal merészkedik be ide, óvja a retináját.

A kastély Bajorországban, Ettal városban található, szinte egészen az osztrák határ mellet, múzeumként működik, be lehet menni megnézni. Amúgy van ott egy, ehhez a szobához egészen hasonlóan szolid kis barlangi tó a kastély alatt, szóval ha nem tud betelni a rokokó csodáival, itt tudja megnézni, hogyan és miként látogatható a vityilló.

Királyi Palota, Spanyolország

Szintén mondhatták volna a spanyol tervezőknek, akik a Gasparini szobát szobát tervezték a Madridi Királyi palotában, hogy a több néha kevesebb. Amúgy a kastélynak számtalan gyönyörű terme van, de ezzel a szobával mintha kicsit túllőttek volna a célon.

Fotó: Stan Hebs / wikimedia.org
Fotó: Kasir / wikipedia.org
Fotó: Allie Caulfield / Flickr.com
Fotó: royalmonsour.com
Fotó: Jim Ansalone / Flickr.com
Fotó: Jorge Lascar / Flickr.com
Fotó: kerinin / Flickr.com
Fotó: ActiveSteve / Flickr.com
Fotó: Dennis Jarvis / Flickr.com

Attól tartanánk, amikor belépünk, hogy ránk ugrik a fal, illetve a sok hirtelen inger esetleg epilepsziás rohamot okoz. Ezért teljes egészében nem is mutatjuk, elég egy kis darabka az enyhén túldíszített plafonból.

Konferencia, leánybúcsú, csapatépítés?

Nincs a munkahelyén külön ember a céges programok, tréningek, bulik szervezésére, és valahogy mindig önnél landolnak ezek a feladatok? Akkor a Travelo rendezvény melléklete a kedvence lesz. Ide kattintson érte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.