Kihalás fenyegeti a delfineket a vitorlásversenyek helyszínén

delfin
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 12. 11:57
Komoly veszélyben vannak és vészesen fogynak a delfinek a Rio de Janeiro melletti Guanabara-öbölben, ahol a jövő évi nyári olimpia vitorlásversenyeit rendezik majd meg.

José Lailson Brito, a riói egyetem szakértője 1992 óta vizsgálja a tengeri élővilágot. A brazil hírügynökség kedden az ő kutatásaira hivatkozva közölt adatokat a delfinek veszélyeztetettségéről, írja az MTI.

A tengeri emlősök közül 1970-ben még nagyjából 800 példány élt az öbölben, mára ez a szám 36-ra csökkent. A delfinek leginkább az ipar káros hatásait szenvedik meg, a hajóforgalom ugyanis jelentősen megerősödött a területen, s az öbölben sok olajszállító közlekedik.

Fotó: Northfoto

Egy július végén nyilvánosságra hozott felmérés azt mutatta, hogy erősen szennyezett és egészségre ártalmas a tengervíz Rio de Janeiro környékén, a Guanabara-öbölben pedig magas a szennyvízből származó vírusok és baktériumok koncentrációja. Ezután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és több sportszövetség bejelentette, hogy saját, független teszteken vizsgálja majd meg a riói víz minőségét.

Az evezős tesztversenyek után 14 külföldi sportoló panaszkodott émelygésre és más egészségi problémákra, a riói kormányzó, Luiz Fernando Pezao azonban azt mondta, ennek nincs köze a víz minőségéhez, inkább az étkezés okozhatta a rosszulléteket.

A Guanabara-öbölben jövő héten a kevesebb mint egy év múlva kezdődő ötkarikás játékok vitorlás tesztversenyeire kerül sor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.