Tönkrement a Google autója a spanyolországi paradicsomcsatában

rongálás
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 27. 17:15
Szerdán rendezték meg a kelet-spanyolországi Bunolban a 70. paradicsomcsatát, amelyben 22 ezer ember több mint 150 tonnányit dobált egymásra. A túlérett paradicsomból a Google-járműnek is bőven jutott.

Súlyosan károsodtak a kamerák, letörtek a tükrök, az ablaktörlők, behorpadt a motorháztető a Google autóján, amely a Tomatina nevű világhírű spanyolországi paradicsomcsatáról készített felvételeket - közölte a cég csütörtökön.

A Google autója behajtott a csata kellős közepébe, ahol pillanatok alatt beborították a szétmálló paradicsomdarabok. Ráadásul a harc hevében sokan fel is másztak rá és onnan dobálták a paradicsomot, írja az MTI.

Fotó: David Ramos - Europress /Getty Images

A cég hivatalos blogjában közölte: nem állt szándékukban behajtani az ütközetbe, eredetileg azt tervezték, hogy a csata előtt és után készítenek képeket a Google Street View alkalmazása számára. Az autót ért károkat ugyanakkor másodlagosnak tekinti a vállalat és hangsúlyozta, hogy szerencsére az autó nem okozott személyi sérülést.

Azt egyelőre nem lehet tudni, miként keveredett a kocsi a paradicsomütközet kellős közepébe. A helyi polgármester vizsgálatot indított, hogy megtalálja azokat, akik a rongálásáért felelősek.

A paradicsomcsatára, amelyet már hetven éve minden augusztus utolsó szerdáján tartanak, 96 országból érkeztek résztvevők. A túlérett, puha paradicsom hajigálása számukra sem veszélytelen: többen szenvedtek zúzódásokat, volt, akinek a szeme sérült meg, mert telibe találta egy paradicsom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.