Újabb drámai fordulat rázta meg David Beckham családját. A volt focista és felesége, Victoria Beckham állítólag már bármit megtennének, hogy helyrehozzák kapcsolatukat fiukkal, Brooklyn Beckhammel. A helyzet azonban annyira elmérgesedett, hogy még ez a 'kétségbeesett ajánlat' sem biztos, hogy elegendő lesz.

Túl régóta tart a viszály a Beckham család háza táján, a szülők pedig már kétségbeesetten próbálják rendezni kapcsolatukat fiukkal. A CUT legfrissebb információi szerint David Beckham és Victoria Beckham odáig jutottak, hogy bármilyen feltételek mellett hajlandóak találkozni Brooklynnal, csakhogy véget vessenek az évek óta tartó családi konfliktusnak. A beszámolók szerint a Beckham házaspár még azt is felajánlotta, hogy mediátor, terapeuta, sőt akár ügyvédek jelenlétében is leülnek tárgyalni, ha ez segíthet a kapcsolatuk helyreállításában. Ez a kétségbeesett próbálkozás is jól mutatja, mennyire komolyan szeretnék rendezni a viszonyt.

A konfliktus gyökerei egészen 2022-ig, Brooklyn Beckham és felesége, Nicola Peltz esküvőjéig nyúlnak vissza. A családi viszály már akkor elkezdődött, és azóta folyamatosan csak mélyült. A legidősebb Beckham fiú végül egy nyilatkozatban fejtette ki véleményét közösségi oldalán, amelyben súlyos vádakat fogalmazott meg szülei ellen. Brooklyn Beckham Instagram oldalán azt állította, hogy szülei egész életében kontroll alatt tartották, és manipulálták a családról kialakult médiaképet. Különösen érzékeny pont volt az esküvő, ahol a legidősebb Beckham fiú szerint édesanyja 'ellopta a reflektorfényt', amikor a pár első táncát megszakítva ő került a figyelem középpontjába. A közleményben továbbá világossá tette: Brooklyn Beckham nem kíván kibékülni a családjával, és inkább teljesen eltávolodik tőlük.

A jelenlegi helyzet rendkívül feszült. Brooklyn Beckham állítólag továbbra is elutasítja a közeledést, és korábban azt is jelezte, hogy csak jogi képviselőkön keresztül hajlandó kommunikálni a szüleivel, Victoria és David Beckhammel. De ez a konfliktus nem csak őket, hanem a többi családtagot is megtépázza. Cruz Beckham például márciusban, a londoni Courtyard Theatre-ben tartott koncertjén könnyekig hatódott, miközben elénekelte a 'Loneliest Boy' című dalt, amelyet a bátyjával való kapcsolata ihletett. A szülők mindeközben továbbra is kétségbeesetten próbálkoznak, hátha egyszer csak megenyhül a fiuk és rendezni tudják a kapcsolatukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.