A 41 éves Aubrey Plaza várandós: első gyermekét várja több mint egy évvel férje, Jeff Baena halála után. A színésznő szóvivője megerősítette, hogy Christopher Abbott-tal várják a kicsi érkezését.

A terhesség híre valamivel több mint egy évvel azután érkezett, hogy Jeff Baena 2025 januárjában elhunyt, bár a pár 2024 szeptemberében – három év házasság után – már külön élt. Plaza korábban több filmen is együtt dolgozott férjével, például a 2014-es Life After Beth (Zombibarátnő) és a 2017-es The Little Hours (Bővérű nővérek) alkotásokon.
Az elmúlt évben Aubrey őszintén beszélt arról, mennyire nehéz volt számára a gyász feldolgozása.
Összességében itt vagyok, működöm. Hálás vagyok, hogy haladok előre az életben. Azt hiszem, rendben vagyok, de ez mindennapi küzdelem.
– mondta egykori kollégája, Amy Poehler Good Hang podcastjában augusztusban, írja az eonline.com. Gyászáról részletesebben is nyilatkozott:
A gyász mindig ott van, egy hatalmas, nyomasztó óceán, amit látok. Néha bele akarok ugrani, máskor csak nézem, vagy próbálok elmenekülni előle. De mindig ott van.
Mostanra azonban vélhetően sikerült feldolgoznia a történteket, a továbblépésben pedig babája is segítségére lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.