Az Oscar-díjas színész és rendező megható módon töltötte a válása utáni első születésnapját. A szingli Ben Affleck nem fényűző bulival, hanem a gyerekeivel, meghitten ünnepelte, hogy 53 éves lett.
Ben Affleck, aki idén januárban végleg lezárta a válását Jennifer Lopez-zel, augusztus 15-én töltötte be 53. életévét. A Batman sztárjának a válás utáni első születésnapja meghitt módon zajlott. A paparazzók lefotózták, ahogy Ben Affleck Santa Monica-ban a Huckleberry Café-ban ebédel együtt két gyermekével, a 16 éves Seraphina-val és a 13 éves Samuel-lel. A képeket látva úgy tűnik azonban, hogy a legidősebb lánya, Violet nem volt jelen.
Ez volt Ben Affleck első születésnapja hivatalosan is szingliként, miután pár hónappal ezelőtt, januárban végleges lett a válása Jennifer Lopez-zel. Ben Affleck és Jennifer Lopez története a 2000-es évek elején kezdődött. 2002-ben ismerkedtek meg a Gengszter románc című film forgatásán, ahol azonnal egymásba szerettek. Ugyanabban az évben novemberben már el is jegyezték egymást, ám az esküvőt 2003 szeptemberében négy nappal a ceremónia előtt lemondták, majd nem sokkal később bejelentették, hogy külön utakon folytatják. Az elválást követően mindketten továbbléptek. Ben Affleck házasságot kötött Jennifer Garner-rel és évekig boldogan éltek együtt. Jennifer Lopez-re is rátalált a szerelem, többek között Marc Anthony és Alex Rodriguez személyében. De 2021-ben, 15 évvel később mindketten újra szinglik lettek, aminek köszönhetően újra egymásra találtak. 2022 júliusában titokban össze is házasodtak Las Vegasban, ám házasságuk nem volt hosszú életű. 2024 augusztusában Jennifer Lopez bejelentette a válásukat, amit idén januárban véglegesítettek.
A válás óta Ben Affleck szingliként tölti a hétköznapjait és rengeteg időt tölt a gyerekeivel és volt feleségével, Jennifer Garner-rel is. Amikor legutóbb a GQ magazinban pedig megkérdezték arról, hogy miért váltak el Jennifer Lopez-zel, a színész azt válaszolta, hogy "nem volt botrány, nem volt szappanopera, nem volt intrika". Állítása szerint inkább egyszerű, hétköznapi okokon nyugodott a döntés. Kiemelte, hogy ő egy visszahúzódóbb személyiség, amíg Jennifer Lopez inkább a reflektorfényben él. Ezt pedig most mi sem bizonyítja jobban, mintsem hogy az énekesnő elképesztő luxusban ünnepelte a legutóbbi születésnapját egy törökországi exkluzív hotelben, amíg Ben Affleck születésnapján a gyerekeivel egy meghitt ebéd keretében ünnepelte azt, hogy 53 éves lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.