AktuálisMagyar drogcsempész házaspárt kaptak el A spanyol rendőrség Almeria kikötőjében őrizetbe vett egy 35 éves magyar állampolgárságú férfit és egy 24 éves magyar állampolgárságú nőt, miután az autójukban összesen 60 kilogramm hasis találtak elrejtve, 153 csomagban.
AktuálisMalőr: Szörényi Levente elfelejtett meghajolni Balhét ígért, de különösebb cirkusz nélkül ért véget az Alföldi Róbert rendezte István, a király budapesti premierje. Szörényi Leventét azonban mintha a föld nyelte volna el, a fél színház őt kereste. A Bors megtudta, hol találták volna meg.
CelebKi sem nyitott, de már hasít Beckham és Ramsay étterme Alig jelent meg a hír, máris 1200 foglalással büszkélkedhetett a látványkonyhás stílusban próbálkozó sztárpáros.
SportAkár 200 ezret is megesznek egy hónapban Töknyomásban is mérkőztek a világ legerősebbjei, akik Kína után Rákosmentén, a XVII. kerületben találkoztak szombaton a Strongman Champions League hazai fordulójában. A 13 versenyző hat számban mérte össze az erejét.
AktuálisMég nem tett vallomást a tragédiát okozó kamionos Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság vasárnap délelőtt a bolgár kamionsofőrt, akit az M5-ös autópályán péntek hajnalban történt tömegkarambol okozásával gyanúsítanak - közölte Gyugyi Csilla, a Pest Megyei...
SportItt az új generáció: öt magyar vb-arany Szenzációs napot produkáltak kajak-kenusaink a világbajnokság tegnapi döntőiben. Minden számban volt magyar dobogós, ráadásul eddig kevésbé ismert sportolóink is aranyéremnek örülhettek.
CelebHangom nem volt sosem, ezért nem kell félteni Ő volt, aki mindent vitt. Noha nem nyert valóságshow-t, egyedüliként használta ki azt a bizonyos mindenkit megillető tizenöt perc hírnevet és lett önkéntelenül is az életünk része. Szembenéz velünk a tévéképernyőn, fülünkbe mászik...
SportÖsszetört, mikor meglátta fia meggyalázott sírját Meggyalázták és kirabolták a kilenc éve tragikusan elhunyt válogatott futballista, Fehér Miklós sírhelyét. A szülők összetörtek, a rendőrség keresi az elkövetőt vagy elkövetőket.
AktuálisBeintettek a világsztárok Hajdú Péternek Hiába fizette ki Hajdú Péter előre a világsztárok gázsiját, a nemzetközi menedzsment nem engedi el őket a Miskolci Sörfesztiválra. Az ok: nem találják megfelelőnek a szállást.