Nem zökkenőmentes Milák Kristóf ifjúsági olimpiai előkészülete, ugyanis az október 6–18. között Buenos Aires-ben megrendezésre kerülő viadal előtt az érdi úszó nyirokcsomó-gyulladással küszködött. A nemrég Glasgow-ban felnőtt Eb-aranyérmet szerzett pillangóspecialistát 39 fokos láz vetette vissza az edzésmunkában.
– Jelentős mennyiségű antibiotikumot szedett – magyarázta a Borsnak Selmeci Attila, Milák klubedzője, aki az olimpián négy elsô helyet remél tanítványától.
– Emiatt jó pár napja kiesett a munkából. Éppen most mérem fel, hogy mennyire terhelhető. Már tornázik, és hamarosan úszhat is.
Kristóf az ifiolimpia rajtlistájára kilenc(!) számban iratkozott fel.
– Erről a betegsége ismeretében még konzultálunk – tette hozzá Selmeci. – Négy gyorsúszószámot teljesítene, abból a 200 és a 400 méter a realitás, az 50 és a 100 viszont kérdésessé vált. Az 50, 100 és 200 méter pillangó viszont biztosan az étlapján marad. Tervezzük az 50 és a 100 hátat is, amely számok azért érdekesek, mert Kristóf az oroszok kétszeres felnőtt Eb-aranyérmesével, Kliment Kolesznyikovval mérhetné össze az erejét.
Egyelőre Selmeci sem tudja, hogy nem megy-e Milák teljesítőképessége rovására, ha túl sok számban indul.
– Kisakkozzuk, mi fér bele. Kíváncsian várom, Kristóf hogyan boldogul majd a japánok és az amerikaiak menőivel, ugyanis ezen országok szakvezetői már erősen figyelik őt, készülnek belőle.
Az emberi szervezetben 500-600 nyirokcsomó található, a nyak, a hónalj, a mellkas, a has és az ágyék régiójában. Szűrő funkciót töltenek be, szerepük a kórokozókkal szembeni küzdelem. A gyulladás jele fájdalmas duzzanat, melyet hőemelkedés, láz, hidegrázás kísér. A betegség antibiotikummal, pihenéssel gyógyítható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.