Aktuális

Újabb fordulat a soroksári gyilkosság kapcsán

Bors

Létrehozva: 2018.10.04.

Éveken keresztül ha nem is egy helyben toporgott a nyomozás, de nem történt jelentős előrelépés Gyurik Krisztina 2013-as megölése kapcsán. Aztán idén szeptemberben felgyorsultak az események: a helyszínen talált DNS-minták ugyanis egy jelenleg is börtönbüntetését töltő férfi mintáival egyezést mutattak. R. Szilveszter meglehetősen életszerűtlen magyarázatot adott arra, hogy miképp került a genetikai mintája a gyilkosság helyszínére, illetve az áldozat testére. A nyomozóknak azt mondta, látta, hogy egy férfi bántalmaz egy nőt, akinek segíteni próbált, összeverekedett a támadóval, eközben megsérült, így kerülhetett a DNS-e a tetthelyre.

A brutális tett hátterében valószínűsíthető, hogy szexuális indíttatású támadás állt. A Blikk ennek kapcsán tudott meg egy újabb fontos részletet: az igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint ugyanis nemi erőszak nem történt.

“A szakértő ezen megállapítása rengeteg kérdést felvet az üggyel kapcsolatban. Eddig ugyanis az indíték egyértelműen a szexuális erőszak volt, így azonban ez a továbbiakban már nem igaz” - nyilatkozta az R. Szilvesztert védő dr. Lichy József.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek