CelebCigánybandával húzatta magának Harry a nótát Négy dunaszerdahelyi cigány húzta Harry hercegnek, a 250 vendég három napon át mulatott és bulizott. A Bors által elsőként megírt, Esztergomban, illetve Bélán töltött királyi napok már a nemzetközi sajtó érdeklődését is kiváltották.
CelebTitokban vált el Rékasi és Détár Ők voltak az álompár majd’ harminc éven át – és most vége. Újabb tárgyalási napot tartottak Détár Enikő és Rékasi Károly házasságbontó perében és bár a színészek nem nyilatkoztak, úgy értesültünk, most váltak el végérvényesen....
AktuálisFelfüggesztették a szexőrült altatóorvost A férfi műtétek közben szexuális tartalmú képeket és szövegeket küldött a csajának ahelyett, hogy a betegekkel foglalkozott volna. Többek közt ezt is tartalmazza a 17 oldalas jegyzőkönyv, amelyben a perverzióit sorolják fel konkrét példákkal.
AktuálisSzalaggal játszott, így akasztotta fel magát véletlen a tini Egy három méter hosszú szalaggal a nyakában futkosott a 13 éves tinilány, de véletlenül elcsúszott a lépcsőn, a rögtönzött sál pedig a korlátra csavarodva eltörte a csigolyáit. A holttestet a bátyja találta meg, a rendőrség öngyilkosságra...
CelebKi akarja énekelni magából a gyereket a celeb Nyár végére várja első gyermeke születését a brit énekesnő, Kimberley Walsh. A híresség minden orvosságtól mentes szülést akar, az egyetlen segítsége saját hangja lesz, mikor világra hozza a csecsemőt.
SportKitti is varázsol a nyolcaddöntőn Lesz magyar labdazsonglőr Brazíliában, hiszen a freestyle-os Szász Kitti is fellép Sao Paulóban.
SportSarapova a londoni metrón szelfizett A teniszsztár a nép között: nem derogált neki a föld alá menni. És rögtön meg is emlékezett róla egy posztban, hogy mindenki tudjon róla.
AktuálisErkélyen akartak szexelni, belehaltak Két tini kizuhant a hatodik emeletről, és nem lehetett már segíteni rajtuk. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget
AktuálisAljas dolgot tettek vele a Facebookon Duplikálták a személyiségét egy nőnek a netes csalók, hogy pénzt szedjenek ki az ismerőseitől.