AktuálisKisebb földrengés rázta meg Zala megyét Csütörtök este, Keszthely közelében volt a földmozgás, de olyan kicsi, hogy még lakossági bejelentés sem érkezett.
CelebOláh Ibolya tokától bokáig kikerekedett Ránézésre is rengeteget szedett magára az énekesnő, akit egy cseppet sem zavar a rövid idő alatt felkúszott súlyfelesleg. Oláh Ibolya azt mondja, ami Tóth Veráról lemegy, az rá kúszik fel.
CelebGyőzike sokkot kapott a befuccsolt műsortól Szóhoz sem jutott Gáspár Győző, amikor közölték vele: vége az Édes életnek. A showman szerdán kórházba került, de már vannak új tervei, társkereső irodát nyit feleségével.
AktuálisSzexrabszolgát csinált férjéből a kőbányai nő Éveken át szexre kényszerítette férjét egy kőbányai nő. A terrorizálásba bekapcsolódott az asszony nővére és annak leszbikus élettársa is, aki egyszer T. László hátába konyhakést állított.
CelebMűsora bukásán is nyert Berki Felfelé bukott Berki Krisztián. Míg az Édes élet sztárjai a műsor megszűnése miatt levegő után kapkodnak, addig az izomkolosszust luxusútra küldi a TV2: ő lesz az Éden hotel műsorvezetője!
CelebKilátástalan helyzetbe került Bajor özvegye Sokan aggódnak Bajor Imre özvegyének sorsáért: Ildikó egyedül próbál úrrá lenni a nehézségeken, otthagyná Fülét és Pestre költözne, de számtalan akadály állja útját. A barátok tehetetlenek.
AktuálisRejtélyes halál: szellemházban hunyt el váratlanul a tini Egyelőre nincs biztos magyarázat arra, mi okozta annak a 16 éves lánynak a halálát, aki egy vidámpark szellemkastélyában hunyt el. Az orvosok még vizsgálják az esetet.
AktuálisMegölte feleségét a lányát is molesztáló orvos Hatalmas vihart kavart Michele és Michael MacNeill házasságának története Amerikában. Hat évig volt szabadlábon a férfi, aki meggyilkolta feleségét és molesztálta gyermekét.
AktuálisÖngyilkosjelöltet mentettek a rendőrök - videó Konyhakést fogott és öngyilkossággal fenyegetőzött egy férfi Szaúd-Arábiában. A felvételen jól látható, hogyan mentik meg őt saját magától.