koncertMága Zoltán Újévi koncertjén az Európai Unió valamennyi tagállamából érkező művészek köszöntötték az új évet az Arénában
BETEGSÉG„Az életemet fizikailag, lelkileg és anyagilag is tönkretette” – majdnem belehalt a 32 éves férfi a fürdőszobai penészbe Alig kapott levegőt.
BETEGSÉGTényleg ez vár ránk? A szakértők szerint ez a 11 betegség lesz a legveszélyesebb 2025-ben Jobb, ha felkészül az ember.
DohányzásKiderült: egyetlen cigaretta ennyit vesz el az életedből Minden szállal csökken a várható élettartam.
A 10-es 10 nagy pillanataSzoboszlai Dominik megjárta a poklot és a mennyet 2024-ben Íme, a válogatott 10-esének tíz nagy pillanata az óévben.
AdományozásAz év végét is adományozással zárja a Pro Filii Alapítvány A Pro Filii Alapítvány az idei évben is közel 1 milliárd forintot – ebből legutóbb több mint 250 milliót – fordított pályázati keretek között adományozásra.
EgészségVégre kiderült, igaz-e a mondás, hogy a napi egy alma távol tartja az orvost Ha pedig egy alma nem lenne elég, akkor menyire van szükség?
FeltörekvőKároly titkos fegyvere egyre nagyobb szerepet kap a királyi családban Az uralkodó a jobb kezévé választotta egyik rokonát.
VáltozásokMegszólalt a szakértő: így reagált Harry és Meghan Markle, miután kihagyták őket a királyi család karácsonyából A királyi szakértő azt állítja, már meg sem lepődtek rajta.
Az emberiség vége?Itt vannak az élő Nostradamus hátborzongató 2025-ös jóslatai: semmi jó nem vár ránk 7 hátborzongató jóslatot is tett a következő évre.