Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsMegdöbbentő jelenetek játszódtak le hétfő reggel (június 8-án) Szadán, a Dózsa György utcán és környékén. Az egyik családi házhoz vonult ki a TEK több kisfurgonnal és egy páncélozott autóval. A szemtanúk azonnal készítettek képet az akcióról, szerintük az ott élő család tiltott szerekkel üzletelhetett, ezért csaphattak le rájuk az egyenruhások. Az esetről megkérdeztük a rendőrséget is, akik azonnal reagáltak.

Hétfőn kora reggel TEK-esek lepték el a Pest vármegyei Szadát. A szemtanúk szerint az egyenruhások lezárták a Dózsa György utca környékét, ahol egy családi házhoz vonultak ki. Több teherautóval és páncélozott autóval állták el az utat, majd a fegyveresek az épülethez rohantak.
Elég megdöbbentő látvány volt a sok TEk-es így kora reggel
- kezdte a Borsnak egy szemtanú.

Én dolgozni mentem volna, amikor megláttam a sok egyenruhást az épülethez szaladni. Szerintem mindegyiken mellény és fegyver is volt. Elég gyorsan dolgoztak, valószínűleg rajtaütés volt. Én nem tudom, hogy ott kik laknak, csak azt, hogy egy család. Nem ismerem őket. Azt mondják itt Szadán, hogy drogbiznisz miatt vonulhattak ki, de ez majd úgy is kiderül. Annyit láttam, hogy a páncélozott autó ment először közelebb, majd a többi teherautóval is megálltak. Ennél többet nem láttam
- zárta.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a BRFK-t, akik a következőt nyilatkozták:
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak küldött megkeresésére válaszolva ezúton tájékoztatjuk, hogy a kérdéses helyszínen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy folyamatban lévő büntetőeljárásban hajt végre helyszíni nyomozati cselekményeket, a Terrorelhárítási Központ segítségével.
A nyomozás érdekére tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni
- közölték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.