A békés szerda délután pillanatok alatt változott rémálommá Southwarkban. A Cooper’s Road egyik hatemeletes házának első emeleti lakásából fojtogató, fekete füst kezdett dőlni, miközben a lakók kétségbeesve menekültek az utcára. A környéken pillanatok alatt elterjedt a híre, hogy egy súlyos tűzeset történt, a szemtanúk pedig sokkot kaptak a látványtól: a lángok alig pár méterre csaptak fel az Old Kent Road-i tűzoltóállomástól.

A lakásban két tinédzser tartózkodott, amikor a tűz fellángolt. Egyiküknek az utolsó pillanatban, még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült kijutnia a pokolból – őt a mentők azonnal kórházba szállították, az állapota súlyos. Barátjának azonban már nem volt esélye a menekülésre.
A tűzoltók egy holttestet találtak az ingatlanban. A fiatal fiú életét már nem tudták megmenteni, a helyszínen halottnak nyilvánították
– közölte a Londoni Tűzoltóság szóvivője.
A helyszínre 25 tűzoltó érkezett négy kocsival, és egy hatalmas, 64 méteres létrás autót is bevetettek, ami alig hat perccel a segélyhívás után már a háznál volt.
A helyiek értetlenül állnak a tragédia előtt: hogyan történhetett meg ez egy tűzoltóság közvetlen szomszédságában? Mint kiderült, a sors kegyetlen játéka folytán a helyi egység épp egy másik riasztáshoz volt kirendelve, így más állomásokról kellett segítséget kérni.
Az Old Kent Road-i egység egy másik incidensnél volt kint, de a riasztás után azonnal a helyszínre siettek
– tette hozzá a szóvivő.
A lángokat végül másfél óra alatt sikerült megfékezni, de a lakásból addigra csak üszkös romok maradtak. A rendőrség és a tűzoltóság szakértői jelenleg is centiről centire vizsgálják a helyszínt, hogy kiderítsék, mi okozta a kamasz fiú halálát követelő tragédiát – írja a brit Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.